A 91 éves magyar származású amerikai üzletember, Soros György kedden a svájci Davosban, a World Economic Forumon beszélt, ahol elmondta ma Vlagyimir Putyin orosz elnök, és Hszi Csin-ping kínai elnök rezsimjei a legveszélyesebbek a "nyílt társadalom" jövőjére, hiszen ők a legjelentősebb "zárt társadalmak" irányítói.

Elmondása szerint a kettő közt az a különbség, hogy míg előbbiben az állam megvédi az egyének szabadságát, míg utóbbiban ez egyének dolga az, hogy szolgálják az állam vezetőit - írta meg a Bloomberg.

Bár szerinte Putyinnak mostanra rá kellett jönnie, hogy hatalmasat hibázott, ettől függetlenül Ukrajna megszállása a harmadik világháború kezdete lehet. Most már hiába akarna ő is tűzszünetet, az egész világ tudja, hogy megbízhatatlan.

Úgy látja a végeláthatatlan fegyveres konfliktus teljesen háttérbe szorítja a civilizáció egyéb feladatait, mint a klímaválságot, vagy a világjárványt, ezért most valóban komoly veszélyben van az egész emberiség. A koronavírus-járványt megemlítve külön kitért a már általa korábban is keményen bírált kínai mesterséges intelligenciára.

Soros szerint a globális pánik, és Kína tarthatatlan "zero Covid" elve termékeny táptalajt kínált az irányítás eszközeinek hétköznaposításához. Azt mondta:

A mesterséges intelligencia különösen jó az elnyomó rezsimeket segítő és a nyílt társadalmakat veszélyeztető ellenőrzési eszközök előállításában