A Wall Street Journalban megjelent véleménycikkében Soros György élesen kritizálta a világ legnagyobb vagyonkezelő cégét, a Blackrockot amiért az szorosabbra tervez fűzni kapcsolatait Kínával. A milliárdos üzletember szerint a Blackrock lépése a legrosszabbkor jött, s azzal nemcsak hogy befektetői pénzét veszélyezteti, de tevékenyen hozzájárul ahhoz, hogy erősítse a kínai rezsimet egy olyan időszakban, amikor a kínai és az amerikai szembenállás élet-halál kérdésévé vált, ahol a két világrend, a demokrácia és az elnyomás feszül egymásnak.

A Blakcrock augusztus 30-án tette hozzáférhetővé egy csomó befektetési alapját és más befektetési termékeit a kínai fogyasztók számára, miután első külföldi tulajdonú cégként lehetőséget kapott erre. Az engedélyt a cég alig néhány héttel azután kapta meg, hogy ügyfeleinek azt javasolta, háromszorozzák meg kínai befektetéseik súlyát, s ezzel több milliárd dollár Kínába történő befektetésére ösztönözte őket. A Blackrock igazgatója, Larry Fink befektetőknek írott levelében úgy vélte, a kínai piac jelentős lehetőséget nyújt a befektetőknek arra, hogy elérjék hosszútávú céljaikat Kínában és nemzetközi szinten egyaránt. - emlékeztet Soros.

Félreértik Hszi-t

A milliárdos szerint azonban a Blackrocknak, amelynek felelősséget kell vállalnia befektetői pénzéért, s amely emellett az ESG mozgalom vezetője is egyben, a jelek szerint teljesen félreérti Hszi Csi Ping elnök Kínáját. Úgy tűnik, hogy a Blackrock szó szerint vette a Hszi-féle vezetés közleményét, amely szerint azok szigorú határvonalat húznak az állami és a magánkézben lévő vállalatok közé, azonban ez koránt sincs így, a rezsim minden cégre úgy tekint, mint a pártállam eszközére.

Soros úgy véli, ez a félreértés megmagyarázhatja a Blackrock lépéseit, azonban lehetséges, hogy egyszerű profitéhségről van szó. A remény arra, hogy sokat lehet keresni Kína eddig zárt pénzügyi piacán. Azonban a Blackrock vagyonkezelőinek tisztában kell lenniük a kockázatokkal. Soros szerint ugyanis hatalmas válság van kialakulóban Kína ingatlanpiacán. Hihetik azt, hogy az országba áramló tőke segít majd Hszi elnöknek kezelni a helyzetet, azonban az ő problémái ennél mélyrehatóbbak.

A kínai születésszám jóval alacsonyabb annál is, mint amit a hivatalos statisztikák mutatnak és Hszi erőfeszítései a helyzet javítása érdekében csak rontottak azon - írja Soros. Az elnök nemrég hirdette meg a "Közös Jólét" programját, amely alapvető változásokat tartalmaz a kínai vezetés irányában. Megpróbálják ugyanis úgy csökkenteni az egyenlőtlenségeket az országban, hogy a leggazdagabbak vagyonát felosztják a lakosság között. Ez nem sok jót jósol a külföldi befektetők számára.

A tőkével csak Hszi rendszerét támogatják

Soros úgy látja, több milliárd dollárt Kínába önteni a mostani helyzetben tragikus hiba. Ezzel nem csak valószínűleg pénzt fognak veszíteni a Blackrock ügyfelei, de sérti az Egyesült Államok és más demokráciák nemzetbiztonsági érdekeit is. Hszi 2022-ben egy komoly akadállyal kell szembesüljön- emlékeztetett a milliárdos befektető - sokak szerint ugyanis a hatalom csúcsán eltöltött időben túl fogja lépni az annak idején Teng Hsziao Ping által felállított korlátokat és élethosszig tartó uralomra készül. Biztosan lesznek ellenségei, akikkel szemben biztosítani kell, hogy ne tudjanak egyesülni vele szemben. Épp ezért szüksége van arra, hogy megzabolázzon minden olyan entitást, amely elég gazdag ahhoz, hogy független hatalomként működjön.

Ez a folyamat már tavaly elkezdődött és az elmúlt hetekben jutott a csúcsára. Az Alibaba leányvállalata, az Ant Group tőzsdei bevezetésének megakadályozásával kezdődött 2020 novemberében. Ezután jöttek a Didi nevű fuvarmegosztó cég ellen hozott lépések annak New York-i tőzsdei bevezetését követően, majd az amerikaiak által finanszírozott oktatási cégek Kínából való kitiltásában csúcsosodott ki. Mindennek alapvetően negatív hatása volt a külföldön jegyzett kínai részvények árfolyamára, annak ellenére, hogy a kínai hatóságok azóta mindent próbálnak megtenni a befektetők megnyugtatása érdekében.

A nagy nyugati befektetési cégek vezetői Soros szerint már régóta érdeklődnek a kínai lakossági piac iránt, s a lehetőségek iránt, amelyekkel Hszi Csi Ping kecsegteti őket.

Élet-halál harc folyik

Blackrock csak az egyik azon cégek sorában, akik megpróbálnak egyezséget kötni Kínával. A korábbi próbálkozásokat ugyanakkor még morálisan lehetett azzal menteni, hogy megpróbálnak hidat építeni az országgal és azt közelebb hozni a világ többi részéhez. Azonban napjainkban az Egyesült Államok és Kína a két irányítási forma, a demokrácia és az elnyomás élet-halál küzdelmében került szembe egymással. A Blackrock kezdeményezése Soros szerint ebben a helyzetben komolyan veszélyezteti az Egyesült Államok és más demokráciák nemzetbiztonsági érdekeit, mivel segít megerősíteni Hszi elnök rendszerét, amely hazájában elnyomó, külföldön pedig agresszív. Épp emiatt a milliárdos szerint az amerikai Kongresszusnak törvényt kellene hoznia, amely felhatalmazza az amerikai felügyeletet a Kínába irányuló tőkeáramlások korlátozására. Egy ilyen kezdeményezésnek kétpárti támogatást kellene szerinte élveznie.

Bár a a Blackrock képviselői egyelőre nem reagáltak Soros megnyilvánulására, az ázsiai befektetésekkel régóta foglalkozó legendás feltörekvő piaci befektető Mark Möbius a Bloombergnek nyilatkozva kifejtette, ő nem ért egyet Sorossal. Ő pozitívnak látja a kínai lépéseket, amelyek igazságosabb körülményeket akarnak teremteni a szereplők számára méltányos szabályozási környezetben. Ezek e lépés úgy gondolja, hogy biztonságosabb körülményeket teremtenek a befektetők, így a külföldi befektetők számára. is.