Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hét vezető ipari ország (G7) várhatóan pénteken éjszaka nyilvánosságra kerülő közleménye várhatóan azt tartalmazza majd, hogy az amerikai gazdaság kilátása valamivel még kedvezőtlenebb, mint ahogyan a G7-ek értékelték a korábbi, februári tokiói közleményükben - mondta el egy illetékes, az MTI beszámolója szerint. 
 

Ugyanakkor a G7-ek mostani közleményében nem használja majd az amerikai gazdaság jelenlegi állapotával kapcsolatban a recesszió kifejezést, és nem alkalmaz semmilyen szélsőséges megfogalmazást az amerikai gazdasággal kapcsolatban.


A közlemény kitér majd a feltörekvő országok gazdaságának erősödésére is.

A forrás szerint a G7-ek csoportja elégedett Mario Draghi olasz jegybankelnök, az úgynevezett pénzügyi stabilitási fórum (FSF) vezetőjének a jelentésével, amely a pénzügyi stabilitás erősítésével és a piac átláthatóságának a növelésével foglalkozik. A forrás azt mondta, hogy minden résztvevő elégedett volt a Draghi-jelentéssel. Most a konkrét intézkedéseken a sor - tette hozzá.


A G7 pénteki ülése a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank hétvégén esedékes tavaszi közgyűlését előzi meg.