Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A prostitúció betiltását ígérte Pedro Sanchez, mert annak gyakorlata rabszolgasorsba taszítja a nőket - mondta a spanyol miniszterelnök egy valenciai eseményen. A kormányfő már 2019-ben is a legfontosabb megoldandó problémák között említette a prostitúciót, az ügyben azóta mégsem született új törvény.

Sanchez hangsúlyozta, mióta az iparágat 1995-ben dekriminalizálták, folyamatosan nő a szexmunkások száma: becslések szerint jelenleg Spanyolországban 300 ezer nő dolgozik a rendszerben. 

A SkyNews megemlíti az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) 2016-os számításait is, amely szerint a spanyolországi szexipar értéke meghaladja a 3,7 milliárd eurót. Ez azt jelenti, hogy körülbelül minden harmadik férfi fizetett már szexért - teszi hozzá a lap.

Arról korábban az Index számolt be, hogy Németországban például 2001 óta teljesen legálisan üzemelnek a bordélyházak, addig Svédországban már 1999 óta hivatalosan bűncselekményt követ el, aki igénybe veszi a prostituáltak szolgáltatásait. A fizetős szex felhasználóira elsőként lesújtó svéd modellt saját törvénykezése részévé tette többek között Izland és Norvégia, Kanada, majd Írország, 2016-ban Franciaország és legutóbb, 2018-ban Izrael is.