Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az FPÖ grazi kongresszusán a delegáltak több mint 98 százaléka támogatta az eddigi ideiglenes vezető hivatalos elnökké választását.

A Hofer beszédében elmondta, arra készül, hogy Ausztria legerősebb pártjává tegye az Osztrák Szabadságpártot. "Nem olyan párt elnöki székét foglalom el, amelyet hosszú távon a második vagy a harmadik hely is kielégít."

Hofer korábban, az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az FPÖ májusban összeomlott kormánykoalíciójában közlekedési miniszter volt. A koalíció azt követően bomlott fel, hogy nyilvánosságra került egy ibizai videofelvétel, amely súlyosan kompromittálta az akkori alkancellárt, az FPÖ volt elnökét, Heinz-Christian Strachét.

Strache 14 éven keresztül vezette a radikális jobboldali FPÖ-t, és elnöksége alatt vált az eleinte kevés támogatóval bíró formáció jelentős politikai erővé Ausztriában. Az FPÖ 2008 óta egyszer sem szerzett 17 százaléknál kevesebbet országos parlamenti választásokon.

Hofer mérsékelt politikusnak számít az FPÖ-n belül, bár bírálói időnként "báránybőrbe bújt farkasnak" szokták nevezni. 2016-ban második helyen végzett az elnökválasztáson Alexander Van der Bellen jelenlegi államfővel szemben - írta az MTI.