A közvélemény-kutatás szerint a kiberbiztonsági szakértők 93 százaléka is úgy gondolja, hogy a következő években a vállalatoknak kiterjedt támadásokra kell számítaniuk számítógépes rendszereik ellen.

A jelentésben kiemelik: a kibertámadások kitervelőinek stratégiájában változás érzékelhető, mert a legtöbb ilyet már hírnévrontás céljából, vállalatok ellen követik el.

A megkérdezettek csaknem fele – 48 százalék – úgy véli, hogy nem rendelkezik megfelelő eszközökkel a kibertámadások kivédésére.

Úgy látják tovább, hogy az üzleti partnereikkel és a teljes ellátási lánccal szemben elkövetett kibertámadások növelik azok kockázatát rájuk nézve is.

A legkiszolgáltatottabb helyzetben a felmérés tanúsága szerint az energiaszolgáltatási ágazat van. A válaszadók egynegyedének saját bevallása szerint ugyanis nem áll rendelkezésére elegendő erőforrás és technikai háttér egy nagyobb horderejű kibertámadással szemben.

A vállalatvezetők nagy többsége – két százalék kivételével – elkötelezettnek mondta magát a kiberbiztonság növeléséhez szükséges változtatások végrehajtása mellett. A válaszadók 79 százaléka a vállalatokra vonatkozó digitális környezet szabályozását fontos lépésként nevezte meg a kibertámadások kockázatának csökkentése érdekében.

 

 

 

Oroszország nélkül, milliárdosok felvonulásával kezdődött meg a davosi Világgazdasági Fórum

Több mint 2700 résztvevőt vártak Svájcba, köztük 116 milliárdost.