Az európai politikusok és politikai pártok kaptak egyfajta figyelmeztetést a svéd parlamenttől. Kezeljék extra óvatossággal a lakhatás ügyét, mert ha nem ezt teszik, akkor nagyot bukfencezhetnek – indítja a svédországi kormányválság hátteréről szóló cikkét a Politico. A szociáldemokrata Stefan Löfven miniszterelnök 181-109 arányban, 51 tartózkodás mellett elbukta az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt. Ezzel történelmet írt ugyanis ez az első eset, hogy Svédországban egy kormányfő nem megy át a bizalmi szavazáson.

Löfvennek egy hete van, hogy válasszon két lehetőség közül. Az egyik, hogy előrehozott választásokat írat ki, a másik, hogy lemond, és megpróbál összeütni egy új kormánykoalíciót, amely támogatja a parlamentben. Ha az utóbbi mellett dönt, és nem sikerül összehoznia a koalíciót, akkor az ellenzékre száll a kormányalakítás lehetősége. Az előrehozott választások ősszel lehetnének, egy évvel a 2022-ben esedékes országgyűlési választások előtt.

QP | Quality Placement

A kormányválságot közvetlenül a Baloldali Párt idézte elő azzal, hogy megvonta a támogatását a kormányfőtől. Ezt követően csatlakoztak hozzá a kereszténydemokraták, a Mérsékelt Párt és az egyre nagyobb befolyással rendelkező, radikális jobboldali Svéd Demokraták (SD). A baloldaliak vezetője, Nooshi Dadgostar azt mondta a szavazás előtt a parlamentben, hogy mindent megtettek a bizalmi szavazás elkerülése érdekében, ám hiába, nem tehetik meg, hogy feladják a lakásbérlők érdekeinek védelmét.

A végső konfliktus

A Baloldali Párt azért vonta meg a bizalmát Löfventől, mert a kormányfő felkarolta azt a tervet, miszerint az új építésű lakások esetén a bérbeadók szabadon határozhassák meg a bérleti díjakat. Ezt a kormánykoalícióban szintén részt vevő Centrum Párt szorgalmazza, mert úgy gondolja, ezzel lehetne ösztönözni a lakásépítést, ami hosszabb távon enyhíthetné a lakhatási válságot. A baloldaliak azonban ragaszkodnak az érvényben lévő rendszerhez, amelyben a bérlők egyesületei és a bérbeadók alkujában határozzák meg a bérleti díjakat, ettől remélve ezek emelkedésének féken tartását.

A megfizethető árú vagy bérű lakások hiánya Európa-szerte fontos politikai kérdéssé vált. Berlinben 2020 februárjában vezetett be a helyhatóság korlátozást a bérleti díjak meghatározásában, amit a német alkotmánybíróság idén áprilisban illegálisnak minősített. London polgármestere Saliq Khan májusban sikeresen kampányolt újraválasztásáért a bérleti díjak ellenőrzésének ígéretével, amivel féken tarthatnák az egekbe szökő árakat.

Magyarországon belpolitikai botrányhoz vezetett az a kormánypárti törvényjavaslat, amelynek mellékhatása az önkormányzati bérlakások eladása lett volna: az önkormányzatoknak kötelező lett volna töredékáron, a lakás értékének legfeljebb 30 százalékáért eladni a bentlakó bérlőnek, ha az jelzi vételi szándékát évtizednyi bérlői viszony után. Az eredeti javaslat az ország összes bérlakására érvényes lett volna, de az egyetemességre vonatkozó részeket végül a fideszes Böröcz Lászlónak ki kellett vennie a javaslatból, így az most csak a világörökségi részekre vonatkozik. A jogszabályt a sokat bírált pedofilellenes törvénnyel egy ülésnapon szavazták meg.

Ellentmondó szándékok

A bizalmatlansági szavazás után kialakult helyzet ellentmondása az, hogy míg a Baloldali Párt csak azt akarja, hogy új kormánykoalíció alakuljon, amely ragaszkodik a lakásbérleti díjak kollektív alkus rendszeréhez, a miniszterelnöknek ajtót mutató többi párt előrehozott választásokat akar. A svéd választási rendszer tisztán arányos, azaz nincsenek egyéni választási körzetek, csak pártlistákra szavaznak a választók. Így viszonylag sok párt tudja elérni a parlamentbe jutáshoz szükséges négyszázalékos szavazati arányt.

Löfven négy évvel ezelőtt négy hónapon át alkudozott a pártokkal, míg sikerült összehoznia a kormányképes többséget a parlamentben, s mint kiderült, ehhez ellentmondó ígéreteket kellett tennie. A Centrum Pártnak megígérte az új bérletidíj-meghatározás bevezetését, míg a Baloldali Pártnak a régi rend fenntartását. Az ellenzék helyzetét nehezítené, ha megkapná a lehetőséget a kormányalakításra, hogy a mérsékelt bal- és jobboldali pártok nem hajlandóak összeállni a radikális, bevándorlóellenes SD-vel, amelynek 13 százalékkal a harmadik legnagyobb párt a parlamentben. Mivel nyolc párt osztozik a képviselői mandátumokon az SD ezzel az aránnyal aligha lenne kihagyható egy ellenzéki kormánykoalícióból.