Svédország és Ukrajna ugyan kulturálisan meglehetősen távol áll egymástól, de ha az Oroszországhoz fűződő viszonyról van szó, lényegében egy cipőben járnak. Egyik ország sem tagja a NATO-nak, miközben az oroszok a szomszédaik és Moszkva jelenlegi urai a régi hagyomány jegyében igyekeznek kiterjeszteni geopolitikai befolyásukat minden országra, amely nem olyan szerencsés, hogy távol legyen Oroszországtól – írja Leisa Dubenko ukrán politológus professzor, aki a svéd Lundi Egyetemen szerezte diplomáját a Kyiv Poston megjelent cikkében.

Mindkét országra vonatkozik a Kreml elvárása, miszerint nem szeretné, ha a NATO tovább terjeszkedne Oroszország határai felé. Stockholm és Kijev mereven elutasítja, hogy Moszkva beavatkozzon biztonságpolitikájába. Svédország az elmúlt évezred első kétharmadában regionális hatalom volt, amely számos háborút vívott Lengyelországgal és Oroszországgal a Kelet-Európa feletti uralomért, ám ezt a meccset végül a 18. század elején a modernizálódó oroszok nyerték meg.

A svéd társadalom ezt követően jórészt befelé fordult, az utolsó háborút, amibe belekeveredett 1814-ben vívták. A két világháborúban semleges tudott maradni – bár az első előtt a svéd elit egy részében felmerült egy Németországgal kötendő szövetség, ám a brit birodalom diplomáciája vélhetően kellő meggyőzőerővel rendelkezett ahhoz, hogy erről az ötletről lebeszélje a svédeket.

Békeévek

A Szovjetunió összeomlását követően a svédek továbbra is távol tartották magukat attól, hogy jelentős szerepet játszanak a nemzetközi politikában. Némi kivételt jelent ez alól Carl Bildt miniszterelnöki periódusa 1991 és 1994 között. Ez alatt az idő alatt Svédország belépett az Európai Unióba, támogatta a balti államok nyugati orientációját és csatlakozott a NATO Békepartnerség kezdeményezéséhez.

Szemben Ukrajnával, amely a Nyugat-barát Viktor Juscsenko elnöksége alatt 2005 és 2010 között aktívan törekedett arra, hogy Ukrajnát felvegyék a NATO-ba, a svéd elit egyetlen csoportjának sem jutott ez eszébe eddig. A szociáldemokraták messze előnyben részesítik a jóléti állam finanszírozását a katonai kiadások növelése helyett, amit nem nagyon vitatnak ellenfeleik. Míg 1963-ban még a GDP majdnem négy százalékát tette ki, addig 1991-ben már kevesebb, mint 2,5 százalékát és 1991 és 2014 között tovább csökkent 1,23 százalékra. Konszenzus volt abban, hogy a hidegháború utáni új világrendben nincs szükség a svéd katonai erő különösebb megerősítésére.

Törés

Ez a biztonsági gondolkodás először 2008-ban tört meg, amikor Oroszország és Grúzia katonai konfliktusba keveredett egymással, ám a nagy elmozdulás 2014-ben történt, amikor az oroszbarát Viktor Janukovics államfő belebukott az ellen indult lázadásba, és a hatalmi vákuumban Oroszország leválasztotta Ukrajnáról a Krím félszigetet, illetve – bár ezt tagadja – segítséget nyújtott az oroszbarát szeparatistáknak Ukrajna délkeleti részének megszállásában.

Svédországot elsősorban Gotland szigete izgatja, amely az ország legközelebbi része Oroszországhoz, és 19. század elején rövid időre meg is szállták az oroszok. Stockholmban attól tartanak, hogy a szigeten is megjelenhetnek a rangjelzés nélküli orosz katonák (kicsi zöld emberkék), akik a Krím elcsatolása előtt elárasztották a félszigetet. Megjelent a körzetben egy „kísértet” tengeralattjáró, ami korábban Stockholmot is megközelítette, és a svéd haditengerészet eredmény nélkül vadászott rá.

NATO

Ezt követően indult politikai vita arról, hogy növelni kellene a katonai kiadásokat és – főként a jobboldali pártok – felvetik az esetleges NATO-csatlakozás lehetőségét is. Gotlandra csapatokat küldtek és megerősítették az orosz eredetű hamis hírek terjesztése elleni védekezést. Az Ukrajna körüli orosz csapatösszevonások nyomán az elmúlt időszakban egyre inkább valós politikai témává válik a NATO-csatlakozás lehetősége, és ha a következő választáson megerősödik a jobboldali ellenzék, akkor ezt még inkább előtérbe kerülhet.

Bár Svédország sokkal könnyebben beléphetne a katonai szövetségbe, mint Ukrajna, ha egy kormány felvállalná ezt a törekvést, akkor is sokáig tartana. Így belátható ideig a svédek és az ukránok egy csónakban eveznek az orosz fenyegetés árnyékában, az egyre több ellenségeskedéssel terhelt nemzetközi politikai hangulatban.