Az ázsiai és csendes-óceáni régió tőzsdéin lejtőre küldte az árfolyamokat egy a kínai gazdasági sajtóban megjelent újságcikk, amelynek szerzője arról értekezett, hogy a gyermekek és a fiatalok túl sok időt töltenek online játékok játszásával, ami úgy hat rájuk, mint egyfajta kábítószer - jelentette a CNBC. Az online játékokkal foglakozó cégek papírjainak ára erre szabadesésbe kezdett.

A kedd délutáni kereskedésben a hongkongi tőzsdén a Tencent részvényei több mint hét százalékkal, a Netease és a Bilibili papírjai közel nyolc, illetve több mint hat százalékkal zuhantak. A technológiai cégek szereplését mérő Hang Seng Tech tőzsdeindex 1,48 százalékot, az általánosabb Hang Seng 0,32 százalékot veszített értékéből.

A kínai szárazföld tőzsdéinek mutatói szintén estek, akárcsak a japán Nikkei-225, amely 0,54, és Topix, amely 0,45 százalékkal csúszott meg. Az ausztrál S&P/ASX-200 annak ellenére követte ezen az úton ázsiai társait, 0,32 százalékos csökkenéssel, hogy az Afterpay részvényei két nap alatt harmadukkal erősödtek, miután arról jött hír, hogy az amerikai Square fintech cég megvásárolja a "vásárolj most fizess később" elvén működő vállalatot. A dél-koreai Kospi a trenddel szemben 0,22 százalékkal erősödött.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!