Az idén október 12. és november 7. között lebonyolított felmérés szerint az uniós polgárok 74 százaléka helyeselte, hogy az Európai Unió Ukrajna mellé állt az orosz inváziót követően - írja az Euronews.

Mindegyik tagországban többségben voltak a támogatók: legnagyobb arányban Svédországban (97 százalék), Finnországban (95 százalék), Hollandiában (93 százalék), Portugáliában (92 százalék) és Dániában (92 százalék) értettek egyet az Unió szerepvállalásával. Magyarországon a megkérdezettek 59 százaléka támogatja, hogy az EU kiáll Ukrajna mellett.

A háború tíz hónapja után változatlanul jelentős – 73 százalékos – támogatottságot élveznek a konkrét uniós lépések, így az orosz kormánnyal szembeni szankciók, valamint az Ukrajnának nyújtott pénzügyi, katonai és humanitárius segítségnyújtás is.

Érdekes adat, hogy a hónapok óta tartó szankcióellenes kormányzati propaganda mellett a magyarok 56 százaléka támogatja az Oroszországgal szemben meghozott uniós intézkedéseket.

A felmérésből az is egyértelműen kiderül, hogy az európai polgárok Ukrajna támogatásán túl az európai alapértékek iránt is elkötelezettek.

Arra a kérdésre, hogy az Európai Parlamentnek mely értékek védelmére kellene elsősorban összpontosítania, a leggyakrabban a demokráciát (36 százalék - Magyarországon 41 százalékkal szintén ez a leggyakoribb válasz), az emberi jogokat (29 százalék), valamint a szólás- és gondolatszabadságot (28 százalék) említették a válaszadók. Ezeknek az alapértékeknek a védelmét az Európai Unió határain kívül is fontosnak tartják.