A sokéves átlagnál alacsonyabb krumplitermés várható idén Kovászna megyében, ahol szárazság sújtja a vetésterületek közel felét - írja a Maszol. Ahogyan az ország nagy részét, a háromszéki mezőgazdasági területeket is negatívan érinti az elmúlt időszak meleg, száraz időjárása. Idén nyáron voltak már magas, 35-37 Celsius fokos hőmérsékletek, emellett kevés eső esett és augusztusra sem kedvező az előrejelzés a növénytermesztés számára.

Kozma Béla, a Kovászna megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője arról számolt be, hogy Háromszéken idén közel 12 000 hektáron termesztettek krumplit, és ebből csak 5000 - 5500 hektáron van öntözési lehetőség. „Azok, akik öntöztek, jó termést fognak elérni, de a többieknek a tavalyinál 20-25 százalékkal alacsonyabb lesz a hozama. Lesz burgonyánk, de a terméshozam alacsonyabb lesz a 18-19 tonna/hektáros sokéves átlagnál" - mondta Kozma Béla.

Meg kell kérni a pityóka árát

Az átlagnál alacsonyabb terméshozam mellett megemelkedtek a gazdák kiadásai hiszen megugrottak az üzemanyagárak és nőtt a műtrágya és növényvédő szerek ára. Idén egy hektár krumpli termesztése hozzávetőleg 5000 euróba kerül. Mindezeket számba véve a háromszéki termelőnek legalább 1,5 lejért kell értékesíteni a pityókát, ahhoz, hogy fedezze a termelési költségeket, mondta a szakember.

Kozma Béla szerint a kormány által az étkezési burgonya termelésre idén bevezetett, hektáronként 200 eurós támogatásra Kovászna megyében 1164 kérést nyújtottak be mintegy 5000 hektár földterületre.