Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Köszönjük szépen - írja a pénzügyminisztérium a szlovák nyugdíjasoknak küldött utalványhoz küldött kísérőlevélen a pozsonyi Új Szó tudósítása szerint. Továbbá köszönetet mond a "közpénzek példaértékű védelméért, mivel a Covid-19 elleni küzdelem leghatékonyabb és legkevésbé költséges módja a védőoltás".

Szlovákiában azok a 60 éven felüliek jogosultak a 300 eurós (110 ezer forintos) csekkre, akik beoltatták magukat.

A felsővízközi (Svidník) idősek otthonában a 100 éves Mária nevű lakó elárulta, hogy az elsők között volt az oltási csekkek kézbesítésénél. A 300 eurós csekk valószínűleg már megérkezett a lakcímére, ami 55 kilométerre van a tartózkodási helyétől. "Van ott egy postaládám, csak attól félek, hogy valami történhet vele, mert a postaláda közel van az úthoz" – mondta a televíziónak.

Egy másik lakos szerencsésebb volt. A kézbesítő tudta, hogy nem a borítékon szereplő címen, hanem az intézményben tartózkodik.

„Abban az esetben, ha a jogosult ellenőrizni vagy módosítani szeretné a címét, el kell látogatni a honlapra, ahol ezt megteheti” - mondta a pénzügyminisztérium szóvivője Michaela Lovásová. A minisztérium azonban azt tanácsolja, hogy azok az idősek, akik már mindhárom adag oltást megkapták, ne módosítsanak a címükön, mivel az ő adataik már készen állnak a nyomtatásra.