Az Amazonas vidékén folyó erdőirtás jelentősen növeli a térség hőmérsékletét, csökkenti páratartalmát és megváltoztatja a víz körforgását - mutatták ki amerikai kutatók az Ecohydrology című folyóiratban szeptember közepén megjelent tanulmányukban. Az erdőirtás legfontosabb kiváltója az a térségben, hogy a helyi gazdák így szereznek maguknak termőföldeket, hogy azokon növényekkel gazdálkodjanak, vagy állatokat tenyésszenek, amelyeket aztán a gazdagabb észak-amerikai és nyugat-európai országoknak adjanak el.

Bár a G7 találkozón is szó volt arról, hogy az Európai Unió tagállamainak, valamint a fejlett gazdaságoknak csökkenteniük kell brazíliai importjukat, az EU ezzel együtt is kész aláírni egy szabadkereskedelmi egyezményt a Mercosur-országokkal, vagyis a dél-amerikai térség államaival. Bár ahogy - azt Szél Bernadett független képviselő írásbeli kérdésére - Magyar Levente külügyminisztériumi államtitkár közölte, az egyezmény tartalmazza, hogy a Mercosur országoknak kötniük kell magukat a Párizsi Klímaegyezmény előírásaihoz, így például tilalmazott a túlgazdálkodás a földeken, vagy a fokozott erdőirtás. Ugyanakkor az ENSZ-megállapodásra nyíltan fittyet hánynak az olyan vezetők, mint Jair Bolsanaro brazil elnök.

A szabadkereskedelmi egyezményt egyelőre még csak előkészítik, így van lehetőség annak a megfúrására. Az EU-ban pedig ehhez akár egy tagállam fellépése is elég lehet. Bár Magyarországot a marhahús-behozatal kevéssé érinti - legalábbis az Agrárminisztérium szerint hazánkban a termékeknek nincs közvetlen értékesítése -, beleállhatna az EU-Mercosur szerződés megkötésébe. Amit indokolna az is, hogy a Baromfi Terméktanács és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége, valamint a méhészek is aggódnak a dél-amerikai megjelenéstől a magyar és az uniós piacon. Utóbbi esetében az az aggályuk, hogy ez a magyar termelőknek fontos felvevőhelye, ahonnan kiszorulhatnak.

Legalábbis erre kéri Szél Bernadett az Országgyűlést: határozati javaslatot terjesztett be arról, hogy mivel a megállapodás súlyosan veszélyezteti a környezet-és egészségvédelem, valamint az élelmiszerbiztonság és fogyasztóvédelem jelenlegi szintjét a kormány a tagállami kormányzati részvétellel működő döntéshozó és döntés-előkészítő tevékenysége során ne támogassa azt.