Amikor a megújuló energiatermelés drámai mértékű térnyeréséről esik szó, idehaza (ahol a zöldenergia részaránya nem éri el a 15 százalékot) gyakran fogalmazódnak meg olyasféle elhárító válaszok, minthogy a "németeknek könnyű, mert van rá pénzük”, a “briteknek könnyű, mert ott van nekik mindenhol a tenger, ahol mindig fúj a szél”, a “norvégoknak könnyű, mert mindent az olajnak és a gáznak köszönhetnek”, és hogy a “dánoknak könnyű, mert kicsi, de gazdag ország, jó adottságokkal” és így tovább. Pedig ezek rossz reflexek, és e kifogások helyett a megoldások keresése volna a célravezetőbb.

A Napi.hu-n hosszú ideje próbáljuk bemutatni és magyarázni, hogy e reflexek miért idejétmúltak és félrevezetők. Arra is több kísérletet tettünk már, hogy aktuálisan felmutassuk: a maga egyvelegével a "bezzegországgá" válás útján jár a sokáig mögöttünk kullogó Hollandia, a korábban megtorpanó Spanyolország, de hovatovább ide céloz már Ausztrália, az Egyesült Államok, és - ha még csak távlatilag is, de - Kína is.

Arra, hogy a zöldenergia térnyerése, és a szénnek, illetve a fosszilis energiahordozók energetikai korszakának vége mennyire nem a valahol majd a távolban bekövetkező pillanat, s hogy ez tudatos tervezéssel néhány év alatt elérhető lehet bármelyik (nem csak) európai ország számára, arra Finnország a legfrissebb példa.

A több mint 800 szakértővel dolgozó finn statisztikai hivatal (Statistics Finland) napokban közzétett jelentése szerint ugyanis 2020-ban az észak-európai országnak először sikerült 50 százalék fölé vinni a megújulók arányát az áramtermelésében. A tavaly 66,6 TWh áramból 34,7 TWh volt a zöldenergiás forrásokat felhasználó termelők által leadott mennyiség.

Eközben Magyarországon

Csak hogy tisztán lássunk: a magyarországi áramtermelés 2020-ban 34,6 TWh volt, amihez 25 százalék import adódott hozzá, hogy a fogyasztást a rendszer kielégíthesse. A saját termelésben a legnagyobb arányt az atomenergia vitte (46,4 százalék), majd a földgáz (26 százalék) és a szén (11 százalék) következett. Megújuló energiából nálunk összesen 14,7 százalékra futja, melyből a napenergia 6,9, a biomassza 5,6, a szél pedig 1,9 százalékot ért el.

Nem így indult

Finnországban az 52,1 százalékos “zöld arány” valójában egy olyan tudatos menetnek köszönhető, amiről korábban maguk a finnek se gondoltak sok jót. Egy évtizeddel ezelőtt szinte kizárólag abban látták a jövő igényeinek való megfelelést, hogy a már meglévő vízenergiás kapacitások megtartása mellett a fosszilis és nukleáris tüzelőanyagra épülő áramtermelő egységekkel fogják tudni a növekvő igényeket a leginkább lefedni.

Ahogyan az alábbi ábrán az látható, az ezredfordulót követően sokáig egyáltalán, aztán pedig “nem nagyon” volt afféle nekiveselkedés (politika, program) a megújulókban, mint a németeknél, vagy ahogy azt a briteknél korábban bemutattuk. Aztán az utóbbi 10 évben mégis, kis lépésenként ebbe az irányba fordultak; leegyszerűsítve: ahogy megjelenik a szél (lila színnel jelölve) úgy kezd fogyni a fosszilis energiahordozók (sötétkék) sávja. Különösen 2014 óta látványos ez a csökkenés, és nem volna meglepő, ha a sötétkék rész pár éven belül gyakorlatilag eltűnne az ábráról.

Kép: Statistics Finland

 

Egy helyi szektorelemző szűkszavú, nyers magyarázatot adva lapunknak annyit fűzött mindehhez, hogy az állam nem nyúlt bele, és a piaci logika gyakorlatilag erre billentette el az egész rendszert.

Mi lett belőle?

A 2020-ban mért 66,6 terawattórás (TWh) áramtermelés alig több, mint egy évvel korábban (+0,5 TWh a változás), ám a teljes villamosenergia-fogyasztás ennél jóval nagyobb mértékben (4,5 TWh) csökkent. Az áramfogyasztás 2020-ban 81,6 TWh-t tett ki, ebből a Finnországban, megújuló energiaforrásokkal előállított villamos energia rekordra futott (34,7 TWh). 

A megtermelt zöldenergia 45 százalékát vízből, 23 százalékát szélből nyerték, a fennmaradó részt pedig növényi, illetve: főként fa alapú biomassza tüzelőanyagokból. 2020-ban a korábbi évekhez képest fajsúlyosabb lett a vízenergia (15 669 GWh), megjelentek - a statisztikában látható módon is - a napelemek (218 GWh), de az igazi változást a szárazföldi (onshore) szélerőművek megjelenése és elterjedése idézte elő (7 938 GWh). Jelentős mértékben, 13 százalékkal esett a faalapú tüzelőanyagok aránya a megújulós villamosenergia-termelésben, de a szumma így is erősen a pozitív tartományban maradt.

A zöldenergia-termelés jó eredményéhez azonban az is kellett, hogy a másik oldalon szintén jelentős legyen az elmozdulás, ami meg is történt. A fosszilis tüzelőanyagokból termelt áram mennyisége 20 százalékkal volt kevesebb  - a mennyiség beesett 10 TWh alá, mivel a 2020-as érték 2,6 TWh-val volt kevesebb, mint a 2019-ben mért 11,9 TWh -,  a tőzeg elégetésével termelt áram 29 százalékot esett, a széntüzelésű áramtermelők által hálózatra adott mennyiség pedig 44 százalékkal lett  kevesebb.

A földgáz mindent összevetve is csupán kis mértékben (+3,6 százalék) nőtt.

A legköltséghatékonyabb megoldás

A szélenergia felfutásával kapcsolatosan azonban érdemes a Finn Innovációs Alap (Sitra) megállapításait és vízióját alaposabban is figyelembe venni. Egy, a független finn közszolgálati médiacsatornán, a YLE-en megjelent cikkben levezették, hogy az onshore szélenergia-hasznosítás hogyan segítheti elérni a finnek éghajlati céljait. A Sitra szerint a szárazföldi szélenergia a legköltséghatékonyabb alternatíva az ország növekvő energiaigényének és klímacéljainak kielégítésére.

A cél az, hogy az ország 2035-re elérje a szén-dioxid-semlegességet, majd pedig negatívba tolja át a mérlegét.

A cikknek hátteret adó tanulmány - melyet egy nemzetközi munkacsoport készített, benne a Compass Lexecon, illetve az Enerdata tanácsadó cégek modellezőivel és tanácsadóival, illetve a Lappeenranta-Lahti Műszaki Egyetem (LUT) kutatóival is - azt állítja, hogy mindehhez elsősorban a szárazföldi szélerőműpark építésekben kell jelentős tőkét pumpálni, és ilyen beruházásokra van tömegesen szükség. Nem csak ez kell, mert a Sitra szerint a finn iparban, a közlekedésben és a fűtésben használt fosszilis tüzelőanyagokat kell mihamarabb a nulla szén-dioxid-kibocsátású villamos energiával leváltani, amihez a szélenergia nagyobb arányú hasznosítása mellett a zöldhidrogén, illetve a fenntartható technológiai ciklussal rendelkező biomasszás megoldások vihetik közelebb Finnországot.

A jelentést készítők abból indultak ki, hogy az átállást olyan környezetben kell majd megoldani, amikor az ország villamosenergia-fogyasztása 2050-re valószínűleg megduplázódik - szerintük ezért is fontos, hogy az új termelőerők a megnövekedett igényeket a lehető legköltséghatékonyabb módon tudják megtenni. A fogyasztásnövekedés ugyanis a termelőkapacitás méret több mint triplázását igényli. A Sitránál úgy számoltak, hogy a jelenlegi 20 GW termelőkapacitásnak 2050-re meg kell haladnia a 70 GW teljesítményt - ami a zéró karbon technológiák közül az onshore erőművek felé billenti a mérleg nyelvét. Akkor is, ha a szélenergia a termelési és a fogyasztói oldalon is a jelenleginél nagyobb rugalmasságot követel majd meg. Plusz olyan, szektor méretű nagyberuházásokat, amelyek az energiatárolásban és az interkonnektivitásban ezt az új tulajdonságot képesek kezelni és kordában tartani.

Természetesen a villanyszámla és az áram ára kérdése is előkerült, de Janne Peljo , a Sitra projektigazgatója azt mondta a YLE-nek, hogy a modellezéseik szerint “a fogyasztók teljes energiaszámlája valamivel kisebb lesz a jelenleginél, amikor még fosszilis tüzelőanyagokat használnak”.

Pause - Stop

A Finnországban termelt villamos energia 34 százalékát tette ki tavaly az atomenergia, ami összesen 22 354 GWh energia hálózatra adását jelentette. Ez a mennyiség lényegében évek óta változatlan, ahogyan az is, hogy Finnország hivatalosan elkötelezett a nukleáris energia használata mellett. Valójában azonban ez is változóban van. Az építés alatt álló, kínosan elhúzódó és megdráguló Olkiluoto-3 építkezés mellett az befektetők (ami nem az állam) ugyan egy további, új atomerőműbe is belekezdtek, ám a Paks II. ikerprojektjeként is hivatkozott Hanhikivi-1 beruházással évek óta képtelenek előre lépni; nem kapják meg a hatóságól a létesítési engedélyt - hasonlóan hiánypótlásokat kérnek tőlük, mint ahogyan jelenleg az OAH teszi azt. Ráadásul éppen most körvonalazódik egy olyan új (ám: állami, kormányzati) megközelítés - ami akár a beruházás végét is jelentheti még azelőtt, hogy valójában az építkezés megkezdődhetett volna.

A 2020-as áramtermelési számokból az is kiolvasható, hogy az észak-európai ország a teljes villamosenergia-fogyasztása 82 százalékát maga termelte meg. A Finnországba érkező áramimport zöme Oroszországból és Észtországból jön, de tavaly ez a mennyiség is csökkent. A jellemzően 20 százalékot meghaladó import arány 2020-ban 18 százalékra esett. Lehet rájuk is irigykedni.