Christel és Luc Fockaert felperesek azt állították, hogy a dél-franciaországi házuk közelében lévő turbinák fejfájást, álmatlanságot, depressziót és hányingert okoztak nekik, és miután az orvosuk tanácsára elköltöztek a területről, a pár állítása szerint a tüneteik megszűntek.

A sztorit a Power Technology írta meg, miután a toulouse-i fellebbviteli bíróság ítéletével hatályon kívül helyezte az elsőfokon, a Castres-i bíróság által 2020-ban hozott döntést. Mire a felek idáig eljutottak, az ügy jó néhány éve zajlott már. A házaspár évekig élt az óriások közelében és csak 2015-ben költöztek el, majd ezt követően is két vé telt el, mire a per megkezdődhetett. Azóta ezügyben egy három évig tartó orvosi megfigyelés részesei voltak, mely tavaly év végén fejeződött be - a már említett elsőfokú bírósági döntéssel. 

A fellebbviteli bíróság új határozata 120 ezer eurót ítélt meg a házaspárnak, azután, hogy meghallgatták a vallomásukat az ún. „szélturbina-szindrómáról”. A lap orvosi vagy tudományos bizonyítékot nem talált arra, ez a betegség valóban létezne, de ettől még - így a bíróság ítélete - lehetséges, hogy volt összefüggés Fockaerték különböző egészségügyi panaszai és a közelükben lévő szélturbinák működése között. 

Állandó zivatarban élni

Az ominózus helyszínen 2008-ban és 2009-ben két részletben hat szélturbinát állítottak munkába a házaspár házától 700-1300 méteres távolságban. Az épületet eredetileg egy fából épített paraván takarta a turbinalapátok zaja és a tornyok kötelező, villogó biztonsági fénye elől, de ez a szűrő 2013-ban porrá égett. Nem pótolták, és a bajok egyre erősebbé váltak a házaspár számára. A Power Technology idézte Luc Fockaert, aki a fellebbviteli bíróság előtt azt mondta, hogy kezdetben ugyan nem voltunk ellenükre a turbinák jelenléte, azonban később “fokozatosan rémálommá vált a mindennapi életünk”. A turbinák biztonsági fényének felvillanása végül már azt a pszichés érzést keltették bennük, hogy állandóan zivatarban élnek.

A szélenergia hasznosítás és a szélerőművek ellenzői szerint precedens értékű döntés született, és olyan döntés született, mely bizonyítja, hogy igenis létezik a „szélturbina-szindróma”. A házaspár védője szerint ez nem igaz. Alice Terasse szerint a szélerőművek telepítésének is köze lehetett abban, hogy ez a másként megoldhatatlan kellemetlenség kialakuljon, és minden eset más.

Kártérítést már Magyarországon is ítéltek meg szélerőmű által keltett problémák miatt: 2004-ben a Fejér megyei Kulcs községben épített turbina keltette monoton zaj volt az, amiért az üzemeltető a környéken élőknek kártérítést kellett fizessen.