A jövőre 50 éves alapítását ünneplő berlini székhelyű AGEB, melyet leginkább a Németországi Szövetségi Köztársaság éves energiamérlegének készítőjeként ismertnek, most háromnegyed év elteltével is közzétette a kutatási adatait. E szerint  a megújuló energiák részvétele jelentősen megnőtt 2020 első három negyedévében, és már csaknem 17 százalékkal vannak jelen a teljes német (primer) energiafogyasztásban.

Az AGEB számításai szerint Németországban az energiával összefüggő szén-dioxid-kibocsátás mintegy 72 millió tonnával csökkent. Ennek csak egy része fogható arra, hogy a német energiafogyasztás 7 százalékkal esett idén; a károsanyag-mutató csökkenését más összefüggésben az energia-összetétel megújuló energiák felé mozdulása, illetve a kis mértékben csökkenő földgáz fogyasztás is magyarázza.

Az idei év első három negyedévében az elsődleges energiafogyasztás 8,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ez elsősorban a koronavírus-járvány makrogazdasági hatásainak köszönhető, de olyan hosszú távú trendek szerepet játszott ebben, mint az energiahatékonyság további növekedése, illetve az ezidáig valamivel magasabb éves átlaghőmérséklet.

A zöldenergiák részaránya az össz-energiafogyasztásban 3 százalékot nőtt. Ez - immár "szokás szerint" - a szél- és napelemes rendszerek gyarapodásának köszönhető. A megújuló energiaforrások részaránya így a primer energiafogyasztásból megközelítette a 17 százalékot. Ebben a mixben az ásványolaj 35,6 százalékon áll, a földgáz aránya 25,4 százalék, a kőszén és a lignit pedig együttesen 14,8 százalékot tesz ki. Különösen a szén veszített a jelentőségéből: a kőszénfogyasztás 25,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. (Ezt a zuhanást úgy kell érteni, hogy az áram-, illetve hőtermelő erőművekben ez a csökkenés meghaladta a 34 százalékot! Az acéliparban volt ennél kisebb, 18 százlék körüli csökkenés.) A barnaszén csökkenése 27 százalékos volt, a földgázfogyasztás pedig 3 százalékkal csökkent.

A szervezet úgy számol, hogy amennyiben a Covid-19 járvány kezelése érdekében Németországban újabb intézkedéseket hoznak, akkor az energiafogyasztás és a szén-dioxid-kibocsátás még nagyobb csökkenése várható.