A magyar sajtóban is sokat foglalkoztak az elmúlt napokban az a hír (például itt, meg itt), mely szerint Németországban az idei első félévben kilőtt a szénerőművi -, és visszaesett a szélerőműves termelés. Bár ez elsőre valóban meglepőnek hat azok után, hogy az utóbbi években rendre rekordokról és a zöldenergia térnyeréséről szóltak a német energiamix-hírek, de annak nem az a jól értelmezése hogy lám a szénre mégis szükség van, vagy hogy azért történt mindez, mert kevesebbet fújt a szél. A német KSH, a Destatis 429-es számú közleményében felvázolt helyzetre van logikus magyarázat, mely összetett ugyan, de ettől még bizonyítja, hogy nem érdemes tervezési hibát keresni a német energiaátmenetben (Energiewende).

A Deutsche Welléről átvett hír annyit közölt, hogy ismét a szén részesedése a legnagyobb a német energiamixben, mert a tavalyi, hasonló időszakra mért adatok alapján 21-ről 27 százalékra nőtt a részarányuk. Eközben pedig a 2020 első félévében 29 százalékot produkáló szél idén mindössze 22 százalékig jutott, ami alapján az adat könnyen félreértelmezhető. A két arányszámpárhoz ugyanis sok más mellett például az is hozzátartozik, hogy miközben 2020-ban jelentősen, mintegy 7 százalékkal esett a német áramfogyasztás, 2021 első felében viszont 4 százalékkal nőtt. Csak ettől is jelentősebb arányú a hírben szereplő ágazatok közti torzulás, mint az a hírből elsőre kiolvasható. Ugyanakkor a szélerőművek gyengélkedése szintén kicsit csalóka, mivel az idei 5 százalékos visszaesést a szélturbinák úgy produkálták, hogy tavaly, a viharos időszakokban bővelkedő tavaszi időszakban ezek a platformok termelési rekordokig jutottak - és ehhez képest lett szélcsendesebb, kevesebb áramot termő az idei első félévük.

Ettől még igaz, hogy a szén látványosan feljavult, habár e visszaerősödésben nem csak a kevesebb szélenergia mennyiség, de az elszálló gázárak is benne vannak (amit jelentős arányban a németek is importálnak - szemben a saját nyersanyagként rendelkezésre álló szénnel). Az pedig csak további adalék a produkcióhoz, hogy a szén ezt valójában kevesebb erőművel hozta össze idén, mint tavaly - az első német szén-kivezetési aukciónak köszönhetően. (A tavaly év végén tartott, lényegében alákínálási versenyt azok az erőműves cégek nyerték, amelyek a a szenes blokkjaik leállításáért a legalacsonyabb kártérítési összeget írták be a pályázatukba. Ezen az első aukción összesen 4,7 GW termelőpotenciálról mondtak le az érintett cégek, és ez a kapacitás 2021-ben eltűnik-eltűnt a termelői oldalról. Ez azt jelenti, hogy a a szenes blokkok úgy termeltek idén, hat hónap alatt többet mint tavaly, hogy számszerűen kevesebb egység produkálta mindezt.)

2038: maradhat?

A szénerőművek visszaerősödése azonban valójában nem váratlan fejlemény. A Nemzetközi Energiaügynökség előre, meglehetősen pontosan be is lőtte, hogy globálisan a szénenergiatermelés a 2019-es arányok és termelési adatok közelébe pattan vissza azután, hogy a pandémiás időszak a leginkább őket sújtotta az ágazatban. Ám így is inkább az a valószínűbb, hogy e mostani adat lesz a kivétel a statisztikai adatsorban. Ezt tükrözi vissza, hogy miközben a szén újbóli felfutása 2020 utolsó negyedéves adataiból már ismert volt, a német szövetségi állam Gazdasági Minisztériuma 2021 nyár végén úgy látta, hogy a németországi energetikából a szén-kivezetés a tervezettnél gyorsabban halad. 

Az ágazat (le)szabályozási forgatókönyvének megvalósítása a tárca szerint jól halad: a 2022-re kitűzött legközelebbi célt - mely szerint a 2020 végén 19 gigawattot (GW) meghaladó kőszénégető (feketeszén) “gyárak" teljesítményét 2022 végére 15 GW-ra kell csökkenteni, és ugyanennyit kell elérni a lignit tüzelésű erőművekkel is - tartani lehet. Az első lignites erőművet 2020-ban be is zárták, 2022-ig ezt további hét erőmű követi majd, hogy aztán, 2023-tól a még működő 22 egység is leszalámizódjék annyira, hogy a számláló 2038-ban elérjen a nulláig.

Boxberg lignit tüzelésű erőműve Hammerstadtban 2038-ig üzemelhet  (Németroszág, 2021.07.25.)
2038-ig van engedélye Boxberg lignit tüzelésű erőművének (Hammerstadt, Németország, 2021.07.25.)

Valószínűbb azonban, hogy a rendszer hamarabb eljut a végkifejletig. Nem azért, mert a 2038-as deadline kijelölése óta hajtogatják a zöldek, hogy ennél közelebbi időpontot kell kijelölni, és nem csak azért, amit Nick Butler a Financial Timesban már 2019-ben levezetett, vagy csupán amiatt, amit Martin Kaiser, a német Greenpeace vezetője lapunknak adott interjújában is előre jelzett: a történelemkönyvbe kerülő technológia gyorsabb kimúlása közgazdasági és technológiai törvényszerűsége miatt. A végjátéki tempó sokkal inkább azért gyorsulhat fel, mert a totális szén-offline állapot eléréséről szóló jogszabálycsomagban ez a lehetőség eleve benne foglaltatott.

A hosszas politikai-iparági alkudozás és lobbinyomás árán elfogadott, 2038-ig tartó útról szóló jogszabály szerint az alap az, hogy 2030-ra 8 GW feketeszén és 9 GW lignit tüzelésű erőmű maradhat az országban működésben. Mindez azonban csak akkor lesz így, ha a folyamat biztonságos felgyorsíthatóságát is szem előtt tartó, háromévenkénti felülvizsgálat nem engedi közelebb húzza e dátumot. Egészen konkrétan: ha sem 2026-ban, sem 2029-ben, sem pedig 2032-ben nem kerül olyan forgatókönyv az asztalra, mely szerint a szén kivezetésére már 2035-re sor kerülhet. Most ott tartanak ez ügyben, hogy: vagy még 2035-nél is korábban - mivel láthatóan ez is tétje lett a közelgő németországi választásoknak.

A kampányoló pártok és politikusok egyike se kerüli a zöld témákat, a klímavédelmi kérdéseket és magát a szén-mentesítési menetrendet is rendre kommentálják. Azt, hogy a téma mennyire aktív, talán kellőképpen érzékelteti, hogy az energetikával amúgy, különösebben nem foglalkozó Sueddeutsche Zeitung csak az utóbbi két hétben több mint 20 cikket közölt a német szénkivonással összefüggésben...

Poszt-merkeli megoldásra várva

Elvileg nem csak a 2038 előtti célba érés lehetséges, hanem az is, hogy talán mégiscsak plusz időt kell majd adni a szénerőműveknek. Ezt az álláspontot a leghangosabban a néhány éve még a Mátria Erőművet is a flottájában számon tartó RWE kommunikálja. A cégóriás álláspontja nem meglepő: ők a legnagyobb szennyezők, ők az európai szénerőmű-leállítási folyamat legnagyobb vesztesei, akik nem csak Németországban buknak biztosan eurómilliárdokat, de Hollandiában is. Ráadásul, ha csupán az eredeti német menetrend marad is, a cég akkor is arra kényszerül, hogy az évtized végéig leállítsa a meglévő szénerőműves kapacitásai kétharmadát. Ha 2038-nál korábban megtörténik a végső zárás, akkor pedig még hamarabb.

Az RWE logikája szerint, ha 2022-ben a németek leállítják az utolsó nukleáris erőműveiket, de a tervezettnél hamarabb búcsúznának a szenes blokkoktól is, akkor néhány éven belül előállhat az a helyzet, hogy a rendszer nem tudja kiszolgálni a fogyasztási csúcsigényeket. Azért nem tudja - a cég szerint -, mert a kapacitáskivonások ellentételezése a másik oldalon, a megújuló energiások részéről nem érkezik meg hasonlóan nagy tempóban, miközben az összfogyasztás is biztosan nőni fog. Ez az érvelés azonban tényként kezeli, hogy továbbra is fennmarad az utóbbi évek német energiapolitikáját valóban jellemző állapot, melyben nem épül elég gyorsan elég sok zöldenergiás termelőkapacitás a rendszerbe. Ha valóban így maradna, akkor logikusnak volna nevezhető az RWE prognózisa. Ám a jelek így sem arra mutatnak, hogy mindez akár csak kis időre is további létjogusáltságot nyújthatna a szénerőműveknek.

Az RWE tulajdonában lévő Eemshaven-i szénerőmű (Hollandia)
Az RWE tulajdonában lévő Eemshaven-i szénerőmű (Hollandia)

Varázsszó-e a zöldhidrogén?

Nem csak az RWE állt ki az ellátásbiztonság primus inter pares státuszáért, legutóbb a Német Ipari Szövetség (BDI) vezetője, Siegfried Russwurm is ezt a mindenekfelettiséget képviselte. A BDI is komoly problémát lát a 2038-as szénkilépésben, Russwurm szerint túl gyors a kivonás ahhoz képest, ahogyan a zöldenergia térnyerése megtörténik. Ennek szerinte is az lehet így a vége, hogy a német energiahálózaton egyébként jelentkező többletfogyasztási igényeknek az erőművek nem fognak tudni megfelelni.

A BDI azonban így sem a szénerőművek további üzemelésében látja a megoldást. Hanem abban, hogy olyan új gáztüzelésű erőműveket kell építeni, amit idővel hidrogén üzemanyagra is át lehet majd állítani. - A francia atomenergiára vagy Lengyelország és Csehország szénenergiájára támaszkodni nem jó ötlet - közölte a BDI vezetője, hozzátéve, hogy az általuk javasolt megoldás a szélcsendesebb időszakok által előidézett rendszerkihívásaira is megoldást adhat, ugyanakkor egybecseng a kormánynak azon elképzelésével is, hogy 2030-ra meg kellene termeteni Németországban a zöldhidrogén gyártás és felhasználás infrastrukturális és technológia alapfeltételeit. Ehhez viszont öszötönözni kell az ilyen típusú beruházásokat.

Viszonyítási pontok: Hannover, Hamburg

Annak megértéséhez, hogy miközben Magyarországon továbbra is az uniós politikai alkudozás tárgyaként maszatolt a több mint 50 éves Mátrai Erőmű bezárásának kérdése, ez Németroszágban miért nem lehetséges, elegendő talán két friss esetet ismerni.

Az egyik Hannoveré, ahol egymillió tonna szén-dioxid-kibocsátását akarja megspórolni a városvezetés. A napokban ezért azt jelezték, hogy az eddig tervezettnél jóval korábban megfojtják az amúgy önkormányzati tulajdonban is lévő szénerőművüket. Az Enercity így a szénmentesítési menetrendben szereplő 2030 helyett már 2026-ban leállna. Susanna Zapreva, az energiaszolgáltató főnöke és Belit Onay polgármester pedig ezzel kapcsolatban már azt a megállapodást is szignálta, hogy az erőmű első blokkját “lehetőség szerint” már 2024-ben leállítják. Arról is megállapodtak, hogy 2021-2023 között, közösen, összesen 35 millió eurós keretet biztosítanak a hannoveri lakosság számára annak érdekében, hogy különböző szén-dioxid-kibocsátás csökkentési projekteket (mint a még meglévő olajfűtésű rendszerek lecserélése, a korábban kötelező (fosszilis fűtésű) távhőrendszerhez csatlakozás feloldása, fűtésrendszerek korszerűsítése, hatékonyabbá tétele) támogasson.

A másik példa ennél drámaibb: a Vattenfall hamburgi Moorburg erőművét júliusban annak ellenére végleg lekapcsolták a hálózatról, hogy a kétblokkos, 1600 MW teljesítményre képes szénerőmű előtte mindössze hat évig üzemelt. A korábban az ország legmodernebb szenes erőműveként is gyakran hivatkozott, több milliárd eurós költséggel megépített Moorburg 2015-től üzemelt, de csak 2020 végéig termelt csak áramot és adott hőenergiát a lokális távhőrendszerbe. Idén már csak tartalék erőműként szerepelt az energiatermelői nyilvántartásban, de már egyáltalán nem termelt energiát. A tulajdonos ugyanis az első szén-kivezetési aukción néhány százmillió eurós kompenzáció fejében válllata, hogy az eredetileg 2038-ig működési és termelési engedéllyel rendelkező Moorburgot kivonja a forgalomból. A Vattenfall azonban nem vonul le a terepről: máris bejelentették, hogy a moorburgi területen jelentős mennyiségű hidrogén gyártására térnek át. A vízbontáson alapuló technológiához szükséges nagy mennyiségű energiát a cég a tengeri szélerőművekből nyeri majd, így Moorburg a zöldhidrogén termelés egyik regionális központjává válhat.

Berlin, baj van!

Azonban az RWE által is hivatkozott másik oldali probléma szintén kezelhető beruházásélénkítéssel. Abból a pozícióból kell kibillenteni a szélenergiás rendszert, hogy a szektorban annak ellenére is alig másfél GW volt a tavalyi német kapacitásnövekmény, hogy szakmai előrejelzések szerint évente 10 GW-nál ez az érték nem lehetne alacsonyabb - már ha az ország a párizsi klímacélokat és a saját energetikai rendszerváltási menetrendjét komolyan veszi. Nem új problémáról van szó: 2019 nyarán a szélenergiaipari szövetségek már konkrét számokat közöltek arról, mi történik, ha a szárazföldi és a tengeri szélerőműves beruházási hajlandóságot Merkelék nem pörgetik fel.

Idén a helyzet egyrészről rosszabb lett, mert egy évtized után 2021 lett az első olyan év, amikor egyáltalán nem gyarapszik a német offshore flotta. Ugyanakkor néhány napja eredményt hirdettek az első, államilag egyáltalán dotált tengeri szélerőműépítési tenderen - ami viszont azt jelzi, hogy pusztán piaci alapon is megéri már e területen befektetni. [Nota bene: a Balti és az Északi tengeren építendő, tisztán piaci alapon működő, összesen 858 MW maximális teljesítményre képes szélenergiás bővítés nyertesei között felbukkan az RWE is.]

Ennél is élesebb volt a helyzet a napelemes kapacitássapka ügyében. A beruházásokat blokkoló helyzet az utolsó pillanatban oldódott meg, azt követően hogy tavaly tavasszal a német energiapiac mintegy 2000 vállalata nyilvános, felszólító levelet küldött a kancellárnak. A levélben azt követelték, hogy Merkel teljesítse azt a még 2019 novemberében tett ígéretét, hogy a kabinetje eltörli a német hálózatra csatlakozás 52 GW-ban megszabott napelemes kapacitásplafonját. Ekkor már 50 GW felett járt a beépített és termelő napelemes potenciál. A sapka “leverése” viszont újra megélénkítette a beruházói kedvet, és a rendszerben gyorsan, gond nélkül átlépték az 52 GW-ot. Az idén januártól hatályos új megújuló energiás törvény (EEG2021) pedig már nem csak arra ügyelt, hogy 2030-ig a napenergiás termelői határt 100 GW-ig tolja ki, hanem abban is, hogy e beruházásokat - a korábbiakhoz képest - milyen előnyökben kell részesíteni, hogyan kell ösztönözni.

A szélerőműves beruházások újbóli felfuttatása az Angela Merkel utáni időkre marad
A szélerőműves beruházások újbóli felfuttatása az Angela Merkel utáni időkre marad

A szélenergia termelési volumeneket is újraskálázó EEG az onshore szélből 71 GW-tal számol (jelenleg ez nincs egészen 55 GW), az offshore szél esetében pedig a kevesebb mint 8 GW 20 GW-ra emelésével számol. Ezzel is, a napelemes bővüléssel és az éves ütemezéssel kapcsolatosan is mondta azt a Bloombergnek Alexander Nolden, az RWE vezető közgazdásza, hogy az ellátásbiztonságnak kell lennie az első kritériumnak, és mivel szerintük az új EEG a szükségesnél ambíciózusabb, ezügyben a Merkel utáni kormánynak sürgős teendői lesznek. A Bloomberg saját szakemberei viszont a problémák részben vagy egészben való felszámolását tartják sokkal valószínűbbnek. Azzal számolnak, hogy a németországi szénerőművek termelése már 2026-ra is akár 70 százalékkal is kevesebb lesz, mint ahol 2019-ben járt, és az utolsó német szén-mohikánoktól a 2030-as évek elején vesz majd búcsút az energiarendszer.

Nem lesz hová menekülni

Németországban a szénerőművek termelik meg és bocsátják ki az ország teljes szén-dioxid-kibocsátásának egyharmadát, a magyarországi széndioxid-kibocsátásból pedig 14 százalékkal veszi ki a részét az ország egyetlen még működő szénerőműve, a Mátrai'. Európában ez a technológia lassan átcsúszik majd a történelemkönyvek lapjaira, de a probléma globális természetéből adódóan a megoldás is csak globálisan lehet sikeres. Ez utóbbi a vezérgondolata az E3G, a Global Energy Monitor és az Ember nevű klímacsoportok friss tanulmányának, mely szerint a világban a 2015-ben (illetve azóta) építeni tervezett szénerőműves projektek több mint háromnegyedét már kidobták a szemétbe, s az érintett 40 országnak valójában már nincsenek efféle elképzelései. A tanulmány javaslata, hogy ezek az országok akár csatlakozhatnának is ahhoz a 44 más országot tömörítő csoporthoz, amelynek tagjai már kötelezettségként vállalták, hogy többé nem építenek szénerőművet. A szénmentesítés körül így kialakuló nemzetköziség pedig elég nagy nyomatékot és bátorságot, megoldást kínálhatna a világban arra is, hogy további, még el nem kötelezett országok döntsenek hasonlóképpen.

Ha idealistának tűnne ez az elképzelés, akkor érdemes ezeket az adatokat is figyelembe venni: az aktuálisan a szénnel továbbra is jövőt tervező 37 ország közül 16-ban csupán egy-egy szénerőmű megépítését tervezik, illetve:  Kína, India, Vietnám, Indonézia, Törökország és Banglades jelenti a teljes tervezési-építési potenciál 82 százalékát. A vizsgálat arra is kiterjedt, hogy amennyiben az egymagában is 55 százalékot kitevő Kína követné a nagy ázsiai gazdaságok, mint Japán és Dél-Korea gyakorlatát, és lemondana a szénről, az önmagában 20 további, ma még szénben is gondolkodó országra lenne közvetlen hatással.

A karbonsemlegességet jelenleg 2060-ra bevállaló Kína, ahol jelenleg 1050 GW szénkapacitás termel, és papíron, tervekben vagy ígéretek formájában további 250 GW megépítése szerepel, valójában nem egyértelműen zárkózik el egy efféle megoldástól sem. A Carbon Brief márciusban publikált cikke szerint nagyjából minden hatodik tervezett építkezésről Kína minden különösebb újratervezés nélkül is le tudna mondani, júniusban a Reuters Sanghajból pedig már azt jelentette, hogy több tervezett projekt végzi a kukában, mint ami konkretizálódik, és a komolyan építeni tervezett 80 GW szenes erőmű építésével szemben már gazdasági aggályok is felmerülnek. Megírtuk korábban azt is, hogy más értelemben is változni kezdett a kínai széljárás: egy bangladesi szénerőmű építését finanszírozási és technológiai oldalon is blokkolták arra hivatkozva, hogy az ilyen árammal készülő termékekre a 2030-as években nem biztos, hogy az Új Selyemút mentén vevők lesznek a piacok.

A teljes képhez azonban az is hozzátartozik, hogy miközben Ausztrália gyorsuló tempóval halad a szénmentesítés és a zöldenergiára áttérés útján, a kontinens méretű ország a világ egyik legnagyobb szénexportőre is, mely éppen az ázsiai szénenergiás termelésre van a legnagyobb hatással. A szén és a szénerőművek feltámadására és / vagy visszatérésére azonban nem érdemes már nagy téteket felrakni.