Hat lengyel energiaszolgáltató vállalat jelezte az ország energiaszabályozási hatóságának (URE), hogy a téli csúcsfogyasztás előtt nem kielégítő a szénutánpótlásuk - adta hírül a Notes from Poland. Az áramtermelő erőművek tüzelőanyagának bányászata csökkent, miközben a gazdasági fellendülés nyomán világszinten nőtt a kereslet, ami az importot is akadályozza. Az URE nem árulta el, melyek voltak azok a cégek, amelyek a hatósághoz fordultak.

Ugyanakkor a Rzeczpospolita napilap arról írt, hogy az állami tulajdonú Polska Grupa Energetyczna (PGE), az ország legnagyobb elektromosenergia-termelője jóval kisebb készlettel rendelkezik, mint tavaly ilyenkor. Október elején egy nagy kokszgyártó, a Jastrzębska Spółka Węglowa (JSW) jelentette be, hogy nem tudja kellően kiszolgálni megrendelőit. Robert Ostrowski, a vállalat elnökhelyettese arról beszélt, hogy a szén ritka, keresett árucikké vált.

A lengyel szénbányászat ugyan legendás, ám a kitermelés fokozatosan csökken azzal párhuzamosan, hogy megkezdődött az országban a fosszilis energiahordozók felhasználásának leépítése. A legnagyobb bányászai csoport, a PGG elkezdte tartalékai eladását. Az ország nyolcmillió tonnás tartaléka, amely a járvány idején halmozódott fel tavaly, mostanra 4,4 millió tonnára csökkent - derül ki az iparfejlesztési hivatalk adataiból.

A kormány korábban azt az álláspontot képviselte, hogy az állami energiaszolgáltató cégeknek kell támogatniuk a hazai szénbányászatot az import elkerülése érdekében, ám a megugrott kereslet miatt a PGG és más bányavállalatok igyekeznek újratárgyalni hosszú távú szállítási szerződéseiket. Az idei hiány miatt Lengyelországnak több szenet és gázt kell importálnia Oroszországtól.