A megállapodástól az ország további gazdasági növekedését várják a felek a koronavírus-járvány ideje alatt és azt követően is.

A szerb gazdaság tavaly 1,1 százalékos csökkenést könyvelhetett el, ám ez messze nem volt olyan nagymértékű zsugorodás, mint a térség többi országában, ez pedig az IMF véleménye szerint a megfelelő gazdasági intézkedéseknek volt köszönhető.

Az intézkedéseknek továbbra is az emberek megélhetését kell segíteniük – véli a Nemzetközi Valutaalap, és a belgrádi kormány ezzel egyet is ért, ezért egy harmadik gazdasági mentőcsomag keretében hatvan eurónak (mintegy 21 800 forint) megfelelő összeggel segít minden nagykorú szerbiai állampolgárnak, valamint támogatják a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat, illetve az idegenforgalmi és vendéglátószektort és a szabadúszó művészeket is. Emellett a nyugdíjasok és a munkanélküliek további támogatást kapnak.

Az IMF és a Szerbia között most megkötött, 2023 végéig szóló megállapodás abban segítene Belgrádnak, hogy fejlessze az üzleti környezetet, valamint megerősítse a jogállamiságot az országban, folytatni tudja az veszteséges állami vállalatok átalakítását, illetve módosítsa a környezetvédelemre vonatkozó szabályozást.

A kormány várakozásai szerint az ország gazdasági növekedése az idén körülbelül 6 százalékos lesz, míg az IMF 5 százalékos növekedésre számít. A Szerbia és az IMF között korábban kötött hasonló, tanácsadásra vonatkozó megállapodás tavaly járt le, és a felek szerint nagyon sikeres volt - írta az MTI.