A Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezete február közepére tiltakozó megmozdulást szervez a szerb kormány épülete előtt, hogy felhívják a figyelmet az egészségügyi dolgozók nehéz helyzetére - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. A szakszervezet azt szeretné, hogy a koronavírus-fertőzésben elhunyt egészségügyi dolgozók családjai nemzeti nyugdíjat kapnának, a Covid-19-et pedig foglalkozási megbetegedésnek minősítenék.

Rade Panic szakszervezeti elnök szerint jelenleg a helyzet olyan súlyos, hogy a tiltakozás megtartása a járványügyi szabályok betartásával sokkal kisebb gond, mint ami az egészségügyben történik, és ahány egészségügyi dolgozó elhunyt a járvány következtében. Csak vasárnap négy orvos halt meg koronavírus-fertőzésben, összesen pedig már 93-an hunytak el a járványban.

Eközben a Szerbiai Idegenforgalmi Ügynökségek Szövetsége (UTAS) közleményt adott ki, hogy a koronavírus-járvány miatt eddig mintegy kétszáz utazási iroda volt kénytelen lehúzni a rolót. Az UTAS közleménye arra is kitér, hogy ezt az ágazatot sújtotta leginkább a járvány, kéréseikre viszont nem reagált a kormány, illetve a pénzügyminisztériumnál is süket fülekre találtak.

A Gazdasági Nyilvántartási Ügynökség (APR) adatai szerint 2020. március 15-e óta Szerbiában 94 ügynökséget töröltek az adatbázisból, ezek között 20 utazásszervező cég is van. A munka megszüntetése mellett 105 iroda döntött, köztük 10 olyan cég, amely utazásokat is szervez. Februártól újabb bezárásokra lehet számítani, mert az Adóhivatal megkezdi a járvány miatt elhalasztott adók és járulékok behajtását, viszont a hatalmas bevételkiesés miatt ezt az ügynökségek nem tudják kifizetni.