A régi szerb rendszámmal rendelkező járművezetőket november 1-jén figyelmeztették először a Szerbiával közös jarinjei határátkelőhelyen, és felszólították őket, hogy jelentkezzenek az átregisztrációs központban, hogy új koszovói rendszámot kapjanak. Koszovó és Szerbia az 1990-es évek végén véres háborút vívott egymással, majd Koszovó 2008-ban kikiáltotta függetlenségét Szerbiától.

Viszont ezt a belgrádi kormány a mai napig nem ismeri el, az országban élő szerb kisebbség pedig makacsul ellenáll a rendszertáblák lecserélésének. A szerb kormány azzal vádolja Pristinát, hogy megfosztja jogaiktól a kisebbségben lévő szerbek jogait, akik az 1,8 millió lakosú, 90 százalékban albánok lakta Koszovó 5 százalékát teszik ki.

Az ország északi részén élő szerb etnikumúak heves, olykor erőszakos ellenállásba ütköztek. Július 31-én és augusztus 1-jén az északi szerbek tiltakozásul barikádokat emeltek a határon a koszovói lépésekre válaszul. Egy halasztást követően a legutóbbi határidő november 1-je volt, amikor mintegy 10 000 tulajdonosnak kellett átíratnia régi autóját, valamint új rendszámot igényelnie – összegezte a szabályváltozást az RFERL.org.

Miután azonban a nyugatiak figyelmeztettek, hogy egy ilyen lépés növelheti a Koszovó és Szerbia közötti feszültséget, Albin Kurti miniszterelnök október 28-án bejelentette a felhígított, fokozatos kivezetést. Kurti elmondta, hogy a járművezetőket először egy november 1-jén kezdődő háromhetes időszak alatt fogják figyelmeztetni. Ezt követi egy kéthónapos időszak, amikor 150 eurós bírságokat szabnak ki. Ezt követően újabb két hónapos időszak következik, amely alatt az ideiglenes rendszámtáblák lesznek érvényesek.

A felhígitott lépés sem elégség Belgrádnak. „Alekszandr Vučič elnök utasítása alapján november elsején készültségbe helyezték a hadsereget a koszovói történések miatt, és a harckészültség szintjét is megemelték” – közölte kedden délelőtt Miloš Vučević, Szerbia honvédelmi minisztere a Szabad Magyar Szó.

Ha a járművezetők április 21-ig nem cserélik le a rendszámtáblájukat, a kormányrendelet szerint a járművüket elkobozzák. Továbbá, hogy ösztönözze a járművezetőket a szerb rendszámtáblák lemondására, a kormány azt is bejelentette, hogy további vámadót vonnak le az importált használt járművek után, amelyek tulajdonosai új koszovói rendszámtáblára váltanak.

Ezen kívül a rendszámtáblák és a regisztrációs díjak elengedésében is részesülnek, amelyek összesen 57 eurót tesznek ki. Kurti egy nappal azután jelentette be a kompromisszumos tervet, hogy a kisebbségi szerbek ismét útlezárással fenyegetőztek, ha a pristinai hatóságok nem egyeznek bele a kivonás végrehajtásának elhalasztásába.

Az Európai Unió közölte Koszovóval és Szerbiával, hogy normalizálniuk kell a kapcsolatokat, ha végül csatlakozni akarnak a 27 országot tömörítő csoporthoz. Az EU és az Egyesült Államok a közelmúltban fokozta közvetítési erőfeszítéseit, attól tartva, hogy az ukrajnai háború miatti bizonytalanság és Szerbia Oroszországhoz fűződő szoros kapcsolatai a feszültségek kiéleződéséhez vezethetnek Koszovóban.