Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tíz órától a tervek szerint egészen este nyolc óráig augusztus 15-én lezárták Szabadka legforgalmasabb útkereszteződését a tiltakozó földművesek - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. A reggeli tájékoztatójuk szerint a tiltakozók mindaddig ott maradnak, míg megállapodás nem születik a szerb kormánnyal.

A gazdák képviselői tíz órakor ültek asztalhoz Ana Brnabić kormányfővel és többek között azt követelik, hogy 700 eurót (277 ezer forint) fizessen az állam a napraforgó tonnájáért. Ehhez képest első körben a kormány 535 eurót kínált a napraforgó tonnájáért.

Minden a tárgyalásoktól függ

A szabadkai gazdák azt mondják, amennyiben sikerül megállapodni a kormánnyal, feloldják a blokádot, amennyiben azonban nem lesz jelentős előrelépés az ügyükben, a helyszínen maradnak.

A földművesek hetedik napja tiltakoznak Szerbia szerte, többek között a napraforgó alacsony felvásárlási ára, az üzemanyag adója, illetve a szárazság miatti támogatás elmaradása miatt. A kormányfővel folytatott találkozón részt vesznek az olajgyártók is, a kereskedelmi láncok, továbbá a Gazdasági Kamara képviselői is. A tiltakozók a tárgyalás eredményeitől teszik függővé további lépéseiket.