„Már elkezdődött a nyomásgyakorlás Szerbiára, hogy vezessen be szankciókat Oroszországgal szemben az ukrajnai válság miatt” – mondta Aleksandar Vučić Szerbia elnöke a vajdasági Szabad Magyar Szó tudósítása szerint. A politikus arra számít, hogy ez a nyomásgyakorlás folytatódni fog a közeljövőben.

Vučić a Pink Televíziónak adott nyilatkozatában arról is beszélt, hogy súlyos válságra számít, és hibát követett el, amikor nem hallgatott a kínaiakra, és Szerbia nem szerzett be ipari nyersanyagokat, szenet és kőolajat, amikor Kína ezt megtette. "Mindenből van elegendő, de a kőolaj és a földgáz jelentős gazdasági nyomot hagy majd.”

Megismételte pár nappal korábbi kijelentését, amely szerint a polgároknak nem kell tartalékolniuk az élelmiszerekből, mivel az állam biztosított elegendő tejport, sót és konzerveket. "Szerbiának erős gazdasága van, és ezen a válságon is túlteszi magát, nem könnyen, de könnyebben mint mások."

 

Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.