A pénteken 8 és 20 óra között Szabadkán az új városházán kialakított oltóponton előzetes bejelentkezés nélkül kaphatták meg az AstraZeneca oltóanyagát a jelentkezők - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. Szabadkán korábban csak a kínai védőoltást lehetett soron kívül felvenni, amit továbbra is megtehetnek a polgárok.

Akik a Sinopharm vakcináját választották, azok délután járulhattak az injekciós tűk elé. Mindkét oltást 18 év felettiek igényelhetik. A Szabadkai Egészségház arra kérte a jelentkezőket, hogy az oltás felvételére vigyenek magukkal személyi igazolványt, illetve egy nyilatkozatot kell kitölteniük, hogy igénylik a vakcinát. A közleményben arra is kérték a polgárokat, hogy az oltópontokon viseljenek maszkot és tartsák be a védőtávolságot.

Eközben a szerb köztársasági válságstáb arról döntött, hogy április 12-től Szerbiában kinyithatnak az üzletközpontok. A határozat értelmében az üzletközpontok 22 óráig tarthatnak nyitva, de azok a vendéglátóipari objektumok, amelyek a bevásárlóközpontok keretein belül működnek, egyelőre nem dolgozhatnak. Nem született döntés az iskolások ügyében. A stáb szerint, ha tovább javul a járványügyi helyzet, akkor térhetnek majd vissza az padokba, előbb azonban még egyszer összesíteni kell a járványügyi adatokat.