Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szerbia miniszterelnöke a 90 napos kötelező sorkatonai szolgálat bevezetésére tett javaslat kapcsán elmondta, részletes elemzéseket kell végezni, és meg kell nézni, hogy mindez mennyibe kerülne az államnak - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó.

“Támogatom a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését, különösen ilyen helyzetben, amit most a világban tapasztalunk, hiszen egyhamar nem fogunk visszatérni a normális kerékvágásba” – mondta Brnabić, aki megemlítette az általa liberálisnak nevezett országokat, ahol van kötelező sorkatonai szolgálat: Litvánia, Finnország, Svédország, Dánia, Észtország, Svájc, Ausztria, Ciprus, Görögország és Norvégia is. 

Várhatóan még erősebb nyomás nehezedik majd Szerbiára az előttünk álló időszakban. Elvárják, hogy szankciókat vezessen be Oroszországgal szemben – mondta a miniszterelnök. Brnabić szerint Aleksandar Vučić szerb elnök hihetetlen diplomáciai játékot folytat, melynek során a történelmi és jogi ismereteire támaszkodik.