Az élelmiszerek, az áram és az üzemanyag drágulása miatt a szerbiai polgárok különböző módszerekkel igyekeznek spórolni - írja a vajdasági Szabad Magyar Szó. Egy idős asszony elmondta, hogy az utóbbi időben sok mindenről le kellett mondania a nagy áremelések miatt.

,,Régebben olykor vettem magamnak valamit, elmentem fodrászhoz, de ami korábban normális volt, ma már luxus, az élelmiszer-fogyasztási szokásainkon is sokat változtattunk, kevesebb húst és gyümölcsöt eszünk, egyre nagyobb áldozatokat kell hozni” – mondja a nő a BBC szerb nyelvű adásának.

A koronavírus-járvány és az ukrajnai háború világgazdasági hatása következtében Szerbiában egy év alatt 20 százalékkal drágultak az élelmiszerek, az éves infláció pedig 14 százalék – derül ki a Köztársasági Statisztikai Intézet adataiból. ,,Körülbelül 50 százalékkal drágult a menza” – mondja egy belgrádi egyetemista a BBC-nek.

Filléres gondok

Az áremelések miatt egy kétgyerekes családanya szerint meg kell fontolni, hogy mire költenek. ,,Még nem mondtunk le semmiről, de folyamatosan figyeljük, mi akciós, és azt vesszük meg. Amikor csak lehet, nagy áruházakban vásárolunk” – mondja az 53 éves családanya.

A BBC egy, a hetvenes éveiben járó nyugdíjas nőt is megkérdezett, hogyan boldogul mostanság. ,,A 35 ezer dináros (122 ezer forint) nyugdíjam az alapvető dolgokra sem elég, ezért egy butikban dolgozom napi hat órát 1200 dinárért (4200 forint), ami nem túl sok, de enélkül nem tudnék megélni” – mondta az idős hölgy, akinek nyugdíjas, idős férje szintén dolgozik.

Kerülni a kis boltokat

A megkérdezettek közül többen azt javasolták, hogy aki teheti, ne vásároljon kisebb boltokban, hiszen azok jellemzően drágábbak, mint a szupermarketek. Dejan Gavrilović, az Efectiva fogyasztóvédelmi egyesülettől azt mondja, hogy a kereskedők gyakran nagy árréssel próbálnak pluszpénzt keresni, így valóban oda kell figyelni, mit hol vásárolunk.

A legjobb árak megtalálásához sokan a Cenoteka weboldalat veszik igénybe, hiszen ott össze tudjuk hasonlítani, hogy adott árucikkeket a különböző kereskedelmi láncokban mennyiért kínálnak.