„Azokat az energetikai létesítményeket tesszük működésképtelenné, amelyek segítségével a nyugat halálos fegyverekkel önti el Ukrajnát, hogy oroszokat öljenek velük. Úgyhogy ne mondják, hogy az USA és a NATO nem avatkozott be a háborúba. Közvetlen részesei a háborúnak a fegyverszállítmányok és a katonák kiképzése miatt" - mondta Lavrov az AP hírügynökség riporterének kérdésére.

Szerdán a NATO bukaresti csúcstalálkozóján a tagállamok külügyminiszterei újra kinyilvánították, hogy fontosnak tartják Ukrajna katonai támogatását. Ezúttal főleg a fejlett légvédelmi rendszerek átadásáról esett szó.

Lavrov egyik fő üzenete az volt, hogy a nyugati országok és hazája közötti jó viszonynak egyszer és mindenkorra vége.

Álláspontja szerint Európa biztonságát teljesen alárendelték az Egyesült Államokénak, ami egyebek között abban is megnyilvánul, hogy Washington elveti a földrésznek a NATO-tól különböző stratégiai autonómiáját - olvasható a portálon.

A NATO visszatért a több mint hét évtizeddel ezelőtti hidegháborús feladatköréhez, nevezetesen ahhoz, hogy az oroszokat Európán kívül, az amerikaiakat Európán belül, a németeket pedig ellenőrzés alatt tartsa. Hozzáétette, hogy ez a felügyelet szerinte Németország mellett most már az egész kontinensre kiterjed.

Az orosz diplomácia vezetője szerint a Nyugat dominanciára törekvése, a NATO keleti bővítése miatt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nem élt történelmi esélyével, és az összeurópai biztonság alappillére helyett marginális szervezetté válik.

A tárcavezető egyebek között nehezményezte, hogy Emmanuel Macron francia elnök egy európai politikai közösség létrehozását javasolva mindenkit meginvitált, kivéve Oroszországot és Fehéroroszországot. Emellett azt is kifogásolta, hogy Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és Annalena Baerbock német külügyminiszter nyíltan arról beszélt, hogy az európai biztonságot Oroszország ellenében és nem vele együtt kell kiépíteni.

Lavrov szerint a Nyugat ellenőrzése alá került EBESZ nem hogy nem törekedett az ukrajnai rendezés alapját jelentő minszki megállapodások betartatására, de épp ellenkezőleg, a minden megnyilvánulásában oroszellenes „kijevi rezsim" pártjára állt, az EBESZ különleges megfigyelő missziója pedig műszaki eszközeivel az ukrán hírszerzést segítette a Donyec-medencében.