Görögországnak szüksége lehet egy harmadik, az előző kettőnél jóval kisebb segélycsomagra, de a kedvezményes hitelért cserébe nem tud újabb költségvetési megszorításokat vállalni - jelentette ki a BBC tudósítása szerint Jannisz Szturnarasz pénzügyminiszter a hét végén. A pakk nagyságát 10 milliárd euróra tette, ami valóban sokkal szerényebb, mint az eddiig két fordulóban kapott 240 milliárd euró. Egyben megegyezik azzal az összeggel, amelyről Günter Oettinger, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa beszélt a hét végén.

A Nemzetközi Valutaalap a múlt hónapban 11 milliárdos becsléssel állt elő: ennyi hiányzik a következő két év költségvetéséből, miután a görögök elmaradásban vannak a privatizációval, az adóbeszedés hatékonyságának javításával, a közalkalmazotti létszámleépítéssel, illetve mivel a GDP visszaesése makacsabb a vártnál. Szturnarasz a Proto Thema című lapnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy nem is új segélyprogramról lenne szó, hanem egy 2016-ig szóló gazdasági támogatási csomagról, amely az eddig elfogadott kötelezettségeken túl nem róna újabb terheket a görögökre.

Dominóhatás

Egy úgynevezett újabb "hajvágás", azaz a görög adósságok további részének elengedése veszélyeztetné az eurózóna stabilitását, éppen akkor, amikor - az övezet jövőjével kapcsolatos éveken át tartó találgatások után - visszatérőben van a befektetők bizalma az eurózóna iránt - fejtegette Angela Merkel német kancellár a hét végén. Egy ilyen hajvágás dominóhatással járna, azaz a feléledő bizonytalanság egyik országról a másikra terjedne át, aminek eredményeként újra elveszne az eurózóna iránti befektetői bizalom

Merkel néhány nappal azt követően beszélt, hogy pénzügyminisztere, Wolfgang Schaeuble egy hete szintén megpendítette a harmadik pakk szükségességének lehetőségét. Mint a múlt héten kiderült, ő trükkös megoldásban gondolkodhat, nevezetesen talán abban, hogy a Görögországnak járó uniós források önrészét csökkentve szabadítanának fel forrásokat az athéni költségvetésben a finanszírozási lyukak betömésére.

Nem ígértem semmit!

Eközben Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszternek, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport vezetőjének magyarázkodni kellett saját hazájában Görögországgal kapcsolatos álláspontjával kapcsolatban. Az egyik helyi lap szerint egyetért Schaeuble álláspontjával, amire válaszul az ellenzék azzal vádolta, hogy újabb pénzeket ígér a görögöknek, miközben Hollandiában áldozatvállalást várna az adófizetőktől a költségvetés egyenlegének javítása érdekében. Dijsselbloem reakciójában leszögezte, hogy nem tett olyan ígéretet, miszerint Görögország újabb uniós hitelcsomagot kap.