Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az USA vezetésével végrehajtott robotrepülőgép-támadás Szíria ellen hasznára válhat Donald Trumpnak, az Egyesült Államok elnökének a Kim Dzsongun észak-koreai diktátorral tervezett csúcsértekezlete előtt - vélik a CNBC-nek nyilatkozó elemzők. A Japán Timesnak nyilatkozó szakértők viszont messze nem osztják ezt a véleményt.

Figyelmeztetés

A szíriai vegyifegyver-bázisok szombati bombázása megmutatta, hogy a világ legerősebb gazdasága rendelkezik azzal a katonai erővel és politikai elszántsággal, amellyel beválthatja fenyegetéseit - mondta az előbbi sajtóorgánumnak Dakota Wood, a Heritage Foundation kutatócsoportnál dolgozó politikai stratéga. Ez üzenet Phenjannak is: készüljön fel rá, hogy ha átlépi az USA által meghúzott vörös vonalat, akkor hasonló elbánásban részesül.

Irgum-burgum

Wood szerint az észak-koreai vezetésnek komolyan kell vennie, hogy az USA nem tolerálja nukleáris arzenáljának további erősítését. Szíria esetén is előre jelezték, hogy megtorolják a vegyi fegyverek bevetését - és lám, éppen ezt tették. A dzsucse ideológiát követő rezsimnek immáron komolyan kell vennie, hogy katonai következményei lehetnek a döntéseinek.

A szíriai lépés erősíti az amerikai tárgyalási pozíciót a jövő hónapra tervezett Kim-Trump csúcstalálkozó előtt - csatlakozott az előtte szólóhoz Andrea Taylor az Atlantic Council kutatóintézet munkatársa. Ehhez hasonlóan erősíti az Washington szavahihetőségét Moszkvában és Teheránban - véli a szakértő.

Egy ENSZ-jelentésből egyébként nemrégiben kiderült, hogy Észak-Korea 2012 és 2017 között 40 korábban ismeretlen fegyverszállítmányt küldött hajón Szíriába, amelyek ballisztikus rakéták alkatrészeit és egyéb fegyvereket tartalmaztak.

Nem ijednek meg

És éppen ez mutat rá a két ország közti lényeges különbségre: az egyik vásárolja, a másik szállítja a fegyvereket. Ugyanez volt a viszony Észak-Korea és a korábbi líbiai rezsim között, ezért a szakértők másik csoportja úgy véli, hogy a szíriai rakétacsapás inkább Moemmer Kadhafi líbiai diktátor sorsát fogja a phenjani vezetők eszébe juttatni.

Kadhafi rendszere a 2011-es arab tavasz idején megrendült, a nyugati hatalmak akkor is az USA vezetésével repülési tilalmat vezettek be országa felett, ami meggyengítette a katonai helyzetét. Végül menekülni kényszerült, elfogták és ott, helyben kivégezték.

A Szíria elleni katonai akciók azt bizonyítják, hogy Amerika kész bárkit móresre tanítani, aki nem képes visszaütni - mondja Van Jackson, Észak-Korea-szakértő. Az USA soha nem tenne ilyet, ha olyan országról, mondjuk Oroszországról lenne szó, amelynek atomfegyverei vannak. Washington azt akarta üzenni Phenjannak, hogy kész megvédeni azokat a vörös vonalakat, amelyeket meghúz. A gond az, hogy ők nem így fogják ezt érteni.

Mást fog gondolni

Kim azt fogja gondolni, hogy a nukleáris fegyverek birtoklása különbözteti meg azoktól a közel-keleti diktátoroktól, akikkel az USA - Kadhafitól az iraki Szaddám Huszeinen át a szíriai Bassár el-Aszadig - elbánt. Ha ezek nem lennének, akkor vele is úgy bánhatna, mint teljhatalmú kollégáival. Az atomfegyverek jelentik a garanciát.

Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Kadhafi 2003-ban feladta atomprogramját - amelyben Észak-Koreára is támaszkodott - cserébe azért, hogy az USA és szövetségesei megszüntessék az országával szembeni gazdasági embargót és megígérjék, hogy nem fogják gazdaságilag elszigetelni rezsimjét. A nemzetközi közösség tapsolt, ám ez nem mentette meg a diktátor életét.

Ezért Phenjan vélhetően még a korábbinál is merevebben ragaszkodik majd ahhoz a kiterjedt feltételrendszerhez - az USA katonai erejének kivonásához Észak-Korea epszilon sugarú környezetéből -, amelyhez atomfegyvereinek leszerelését köti. A helyzetet bonyolítja, hogy Phenjan és Washington végtelenül bizalmatlan egymással a korábban kötött megállapodások sorozatos felrúgása miatt.

A fotó forrása: AFP