Oroszország értesítette a Szlovák Gázműveket (SPP) a földgázszállítások felére csökkentéséről, méghozzá a pénteki naptól kezdődően - adta hírül a pozsonyi Új Szó. Az SPP már a hét elején is a tervezettnél alacsonyabb mennyiségű orosz gázszállítmányt regisztrált, azonban a csökkenés nem volt ennyire jelentős – mondta a Szlovák Gázművek igazgatója, Richard Prokypčák.

Az SPP egy nappal korábban arról tájékoztatott, hogy a Gazprom Export információi alapján a gázszállítás körülbelül 30 százalékkal lesz alacsonyabb, péntekre viszont már 50 százalékos lett a kiesés. Egyelőre nem befolyásol minket ez a fejlemény. Azzal a valós kockázattal viszont számolnunk kell, hogy teljesen leáll a gázszállítás – mondta Prokypčák.

Az SPP igazgatója szerint vállalat folytatja a gáztartályok feltöltését július 10-ig, ezáltal Szlovákia megbirkózhat a következő fűtési szezonnal. Szlovákia gáztározóiban jelenleg az ország éves fogyasztásának közel egyharmadát kitevő gázmennyiség van. A rendelkezésre álló adatok szerint ez az egyik legjobb arány az Európai Unióban.

Több európai ország is kevesebb gázt kap

Oroszország már egy ideje zsarolja az EU-t a földgázszállítmányokkal, pédául azáltal, hogy kötelezővé tette a rubeles fizetést. A renitens államokban, amelyek ezt megtagadták, a Gazprom már el is zárta a csapot: Lengyelország, Bulgária és legutóbb Finnország felé állították le a tranzitot. Bár ezek az országok szinte teljesen orosz forrásból fedezik a földgáz-szükségleteiket, teljes energiafelhasználásukon belül a földgáz aránya viszonylag alacsony: 13, 12, illetve 3 százalék, szemben például Németországgal és Olaszországgal, ami egyszerűbbé teszi a helyettesítését.

De Németországból is több szereplőtől megvonták a gázszállításokat, így például nem kap a holland-brit Shell sem szállítmányokat a Gazpromtól. Ahogy Dániába is csökkentették az exportot.

A szlovákiai lépés magyar szempontból azért is lehet érdekes, mert a két ország közötti interkonnektoron keresztül is jöhetne földgáz Magyarországra. Itthon egyelőre délről, Szerbia felől a Török Áramlat leágazásán keresztül áramlanak az orosz gázszállítmányok. A hazai rendszerüzemeltető FGSZ adatai szerint Szlovákia irányából jelenleg nincs semmilyen szállítmány, de Magyarország sem pumpál az északi szomszédnak.