Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 2021-es szlovák költségvetést 91 igen szavazattal, 49 nem ellenében, egy tartózkodás mellett hagyta jóvá a 150 fős pozsonyi törvényhozás, amelynek tagjai közül 141-en vettek részt a voksoláson. A pozsonyi törvényhozás összes jelenlévő ellenzéki képviselője a büdzsé ellen voksolt.

Tavaly decemberben - a 2019-es nullszaldós költségvetés után - Szlovákia az idei évre 0,49 százalékos GDP arányos költségvetési hiányt tervezett. Ezt a hiánycélt évközben - a koronavírus-járvány következményeire hivatkozva - jelentős mértékben módosították, nem végleges adatok szerint a 2020-as hiány 9,68 százalékos lesz.

A büdzsé most jóváhagyott tervezete ugyan a költségvetési hiány folyamatos csökkenésével számol a következő három évben, de az elképzelések szerint a hiány csak 2023-ban csökkenhet 6 százalék alá. A költségvetés számaival összefüggésben a pénzügyminisztérium hangsúlyozta, hogy a büdzsé tervezete a "koronavírus-járvány nehéz körülményei" közepette készült.

A jövő évi szlovák költségvetés a bevételi oldalon 39,6 milliárd euróval, a kiadási oldalán pedig 46,7 milliárd euróval számol. A 2021-es költségvetés sarokszámainak kiszámításánál azzal az egyelőre nem végleges adattal számoltak, hogy az idei évben a szlovák gazdaság teljesítménye 6,7 százalékkal zsugorodik, a tavaly decemberben tervezett 2,3 százalékos bővülés helyett. A tervezet szerint a szlovák gazdaság 2021-ben 5,5 százalékos növekedést produkál majd.

A tavaly decemberben a 2020-as évre elfogadott költségvetés azzal számolt, hogy az idén is folytatódik az államadósság csökkenésének trendje, és annak aránya a GDP-hez mérten az idei év végére 49,9 százalékra csökken.

Ezzel szemben a most elfogadott 2021-es szlovák büdzsé azzal számol, hogy a jövő évben a GDP arányos államadósság 65 százalékra emelkedik. Ez hasonlóképpen rekordnak számít, mint a jövő évre tervezett költségvetési hiány aránya. A szlovák költségvetés hiánya az elmúlt 8 évben folyamatosan 3 százalék alatti volt, utoljára a pénzügyi válság 2009-es évében volt ilyen magas a deficit, mint a jövő évre tervezett hiány.