Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszter erről a közösségi hálón tett bejelentésében számolt be, hozzátéve: az egységek érkezése a következő napokban folytatódni fog -  írja a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség beszámolója nyomán az MTI.

A hír előzményeiről korábban a Napi.hu itt számolt be.

A Patriot légvédelmi rendszert Németország és Hollandia bocsátotta ideiglenesen Szlovákia rendelkezésére az ukrajnai konfliktussal összefüggésben a NATO keleti szárnyának megerősítése céljából. Az atlanti katonai blokk megerősítése érdekében a tervek szerint 2100 NATO katona érkezik Szlovákiába.     

Nad közlése szerint a Patriot rendszert ideiglenesen a szliácsi (Sliac) légi katonai támaszponton helyezik el.

A védelmi miniszter közölte azt is, hogy a Patriot légvédelmi rendszer nem az ország által már tulajdonolt orosz S-300-as légvédelmi rendszer felváltását szolgálja, hanem annak telepítésének célja, hogy tovább erősítse Szlovákia légterének védelmét.     

A szlovák védelmi miniszter szerint országa a jövőben az S-300-as rendszert tekintettel annak korára, műszaki állapotára, illetve "nem elégséges képességeire" mással tervezi helyettesíteni. Jaroslav Nad a napokban úgy nyilatkozott, hogy Szlovákia hajlandó lehet átadni S-300-as légvédelmi rendszerét Ukrajnának, ám csak akkor, amennyiben más légvédelmi rendszert kap annak pótlására.

Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.