Csak idén márciusban vette át a hatalmat a jobboldali Janez Jansa Szlovéniában, de a miniszterelnök és kormánya máris belekeveredett egy olyan korrupciós ügybe, amely politikai válságot idézett elő. A vezetés a koronavírus-járvány alatt hasonlóan más kormányokhoz, azonnal lélegeztetőgépek beszerzésébe kezdett, amelyről alig másfél hónappal később korrupciógyanús hírek terjedtek el. A piacon ismeretlen, DNS- és más diagnosztikai vizsgálatokkal foglalkozó Geneplanet cég lett a befutó. Később szakértők elmondták, hogy a szerződésbe vett eszközök a koronavírusos betegek ellátására csak kiegészítőkkel alkalmazhatók, viszont azokat nem rendelték meg, valamint szépen lassan kiderült, hogy az állam direkt a társasággal akart üzletelni, és a berendezések jelentősen túl lehettek árazva. A helyi ügyészség nyomozást kezdett, őrizetbe vették a gazdasági minisztert, házkutatást tartottak közel 20 helyen, majd mivel a nyomozást nem tudták leállítani, lemondott a rendőrfőnök és a belügyminiszter is.

Később a Napi.hu megírta, hogy a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium is vásárolt lélegeztetőgépeket a Geneplanettől, ráadásul azután, hogy a szlovéniai üzlet meghiúsult, és még drágábban, mint amekkora árra Ljubljanában már felmerült, hogy túlárazott lehet.

Az ügyben az ügyészség nem kommunikálta a nyomozás eredményeit, de fejlemények mégis történtek. Hétfőn leváltották a szlovén adóhatóság, a Pénzügyi Igazgatóság (Finanèna uprava Republike Slovenije - FURS) vezetőjét, Peter Jenkót, akit még az előző, centrista kormánykoalíció nevezett ki. A pénzügyminiszter pedig Irena Nuncicot jelölte a hivatal élére, akiről a helyi Dnevnik már kinevezésekor megírta, hogy a Fidesz-KDNP pártok helyi szövetségesének, a legnagyobb kormányerő SDS bizalmi embere. Már ebből botrány lett, ami miatt péntekre tüntetést szerveztek a FURS irodája elé Ljubljanába.

A héten viszont a TV Slovenija úgy értesült, hogy Jenko menesztésére a Geneplanet-ügy miatti ügyészségi nyomozás miatt került sor. A hírek szerint a cég ugyanis miután nem adta el a szlovén kormánynak a lélegeztetőgépeket, hanem azokat miután megvásárolta Kínából már Magyarországra értékesítette tovább, a szabályok szerint közvetítőként élhetett az áfavisszaigénylési jogával. Úgy tudni, félmillió eurónyi adó-visszatérítést csaltak ki a FURS-tól, viszont az akkor még Jenko vezette hivatal visszatartotta a pénzt, arra hivatkozva, hogy jelenleg is nyomoz az ügyészség, pont azok miatt az eladott termékek miatt, amelyek az ügyben érintettek.

Pénteken így több ezer ember vonult az adóhatóság épületéhez követelve a frissen kinevezett Jenko Irena Nuncic távozását. Emellett sípokat osztottak a FURS épületéből kijövőknek, utalva arra, hogy mennyire fontosak a demokrácia számára a szivárogtatók, és hallassák a hangjukat. Felszólalt az az Ivan Gale is, aki az egészségügyi eszközvásárlásokról szóló botrányt kiszivárogtatta a nyilvánosságnak, eredetileg név nélkül. A rendőrség nagy erőkkel, tömegoszlató eszközökkel felszerelve volt jelent a demonstráción, amelyen a hírek szerint legalább 10 ezren vehettek részt. Több tüntetőt elő is állítottak - áll a szlovén RTV beszámolójában.