Az adatok nem tartalmazzák a Campania tartományra vonatkozó számokat, ezeket a csütörtökiekhez adják majd hozzá - hangsúlyozta Angelo Borrelli, a polgári védelem vezetője. A gyógyultak száma egy nap alatt több mint ezerrel 4025-re nőtt.

A fertőzöttek száma 2648-cal emelkedett, ez kevesebb a keddi több mint 2900-nál, de több a hétfőn mért adatnál. A halottakat és gyógyultakat nem számítva, a jelenlegi 28 710 betegből valamivel több mint 12 ezer tartózkodik házi karanténban, a többi kórházi kezelésre szorul, több mint kétezren intenzív osztályon.

QP | Quality Placement

Ezért sújtja Észak-Olaszországot jobban a járvány

Olaszországban eddig több mint 165 ezer koronavírus-tesztet végeztek, ebből majdnem százezret Lombardia és Veneto tartományban. A közegészségügyi hivatalt (Iss) képviselő Silvio Brusaferro kifejtette, a Covid-19 fertőzés azért elsősorban az északnyugati Lombardia tartományban terjedt el, mivel ebben a gazdaságilag, iparilag fejlett régióban a legintenzívebb a mozgás és a kapcsolattartás. A térségben a jólét miatt kiemelten magas a várható élettartam, és a más betegségtől is érintett idősek a vírus "törékeny célpontjai".

Az egészségügyi dolgozók is megbetegednek

Brusaferro szerint a vírustesztek a tünet nélküli betegek elszigetelését szolgálják. "A fertőzést nem a tesztek számával, hanem az óvintézkedések betartásával állítjuk meg." Megerősítette, hogy az olasz egészségügyben dolgozók nyolc százaléka betegedett meg eddig.

A legtöbb, több mint 17 ezer diagnosztizált fertőzöttet számláló Lombardiában az egészségügyi ellátórendszer megközelítette a húszezres felső határt. "A járvány elleni háborút a díványon maradva nyerjük meg!" - szólított otthon maradásra Giulio Gallera lombardiai jóléti tanácsos.

Tragédia zajlik Lombardiában

Attilio Fontana kormányzó azt mondta, ha a lakosok nem engedelmeskednek, "keményebb eszközökhöz" folyamodik, vagyis az utcákat a fegyveres erőkkel ellenőriztetik. Ha Lombardiában ilyen iramban nő a betegek száma, nem tudnak mindenkit ellátni. A tíz millió lakosú Lombardiában szerdán 332-vel 7285-re emelkedett a kórházban kezeltek száma, 45-tel 924-re az intenzíven kezelteké. A halottak száma egy nap alatt háromszázzal nőtt és megközelítette a kétezret.

A telefonszolgáltatók adatai szerint a tartományban napi 100 személyből 43 továbbra is "túl nagy távolságot" tesz meg.

Behívták a nyugdíjas és magánorvosokat is, akkora a baj

Lombardiában mozgósították a nyugdíjban levő vagy magánklinikán dolgozó orvosokat közegészségügyi szolgálatra szólítva fel őket. Az intenzív osztályok telítettsége miatt több kórháznál tábori kórházat állítanak fel.

Egész Olaszországban már több mint egy millió utcai és közúti ellenőrzést végeztek, több mint 43 ezer személy ellen tettek feljelentést indokolatlan mozgás miatt.

Angelo Borrelli kijelentette, még legalább egy hetet kell várni ahhoz, hogy előrejelzéseket lehessen tenni a járványgörbe alakulásáról. "Olaszország eddig megfelelő lépéseket tett" - hangoztatta a polgári védelmi hatóság vezetője. Kijelentette, ha az olaszok betartják a rendelkezéseket, a többi tartományt elkerülheti a járvány Lombardiában tapasztalt mértékű terjedését - írta az MTI.