Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Robert Fico korábbi szlovák kormányfő Pozsonyban tartott sajtótájékoztatóját a TA3 hírtelevízió közvetítette. Fico azt közölte, hogy elutasítja azt az eljárást, amelyet a szlovák rendőrség különleges egysége, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) indított ellene és kormányának egykori belügyminisztere, Robert Kalinák ellen folytat.

A NAKA Ficót és Kalinákot bűnszövetkezet létrehozásával és támogatásával, hivatali jogkörrel való visszaéléssel, valamint kereskedelmi, bank-, postai, távközlési és adótitok veszélyeztetésének ismételt elkövetésével gyanúsította meg. Robert Fico a vádakat alaptalannak és politikai bosszúnak minősítette. Elmondta, hogy a történésekről levélben tájékoztatta volt partnereit az - uniós tagországok állam- illetve kormányfőit tömörítő - Európai Tanácsban, valamint az Európai Parlament pártjainak frakcióit.

A volt miniszterelnök azt mondta, hogy "a mai szlovák társadalom nem demokratikus, Szlovákia nem jogállam", hanem "amerikai tartomány". Szerinte az ország élén bűnözők állnak, míg Zuzana Caputová köztársasági elnök "amerikai nőcike", aki Washington érdekeit szolgálja.

Újságírói kérdésre válaszolva Fico megismételte: Európában nem Magyarország vagy Lengyelország a probléma, hanem Szlovákia, ahol a kormányzat "el akarja takarítani útjából" és "börtönbe akarja csukatni" a legerősebb ellenzéki párt vezetőjét. Fico a legélesebben Igor Matovic volt kormányfőt, pénzügyminisztert, illetve Daniel Lipsicet, a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚSP) vezetőjét bírálta, fasisztának, bűnözőnek minősítve őket.

Robert Kalinák volt belügyminiszter előzetes letartóztatásba helyezéséről várhatóan szombaton délután dönt a Speciális Büntetőbíróság. Robert Fico jelenleg parlamenti képviselő, ezért ellene a büntetőeljárást csak mentelmi jogának megvonása után lehet megindítani. A szlovák parlament ezzel a témával a jövő héten foglalkozik.