Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra készül, hogy újrakezdi az orosz Szputnyik V koronavírus-vakcina engedélyezési eljárását, mert egy sor adminisztrációs probléma mert fel - írja a Moscow Times. A Gamaleja Intézetben kifejlesztett új típusú oltást az AFP összesítése szerint már 45 országban használják, annak ellenére, hogy a WHO még nem ütötte rá a pecsétjét.

A Szputnyik esetén azért állítottuk le az engedélyezési folyamatot, mert Oroszországban nem történtek meg bizonyos jogi procedúrák - mondta Mariangela Simao, a WHO illetékes vezetője. - A moszkvai kormánnyal folytatott tárgyalások alapján ezt a problémát hamarosan meg fogjuk oldani. Ahogy végeztünk ezzel, újrakezdhetjük az engedélyezés folyamatát.

Elmondta még azt is, hogy a hónapok óta tartó eljárás ellenére még mindig nem állnak a WHO rendelkezésére a teljes körű információk az engedélyezést kérő féltől. Emellett be kell még fejezni azt a vizsgálatot, amelynek alapján garantálható, hogy a készítményt gyártó különböző oroszországi cégeknél azonos biztonsági standardok alapján folyik a gyártás. Simao örömmel jelentette, hogy ezt a vizsgálatot is hamarosan újrakezdik.

A világszervezet ellenőrei júniusban kilenc gyártóhelyet ellenőrzitek a helyszínen, és számos rendellenességet találtak az Ufa városában működő üzemben. Moszkva határozottan állítja, hogy ezeket a problémákat azóta megoldották.