Oroszországban kisebb háború robbant ki két sushi iétterem és a „Férfiállam” nevű fajvédő szervezet között, miután az egyik étterem megriadva a nácik támadásától bocsánatot kért korábbi reklámjai miatt, ám a másik azért is hasonló hirdetéseket tett közzé – derül ki a Moscow Times tudósításából. Az első hirdetésen egy fekete férfi modell három vélhetően orosz nő modell társaságában kínálta a Jobidojobi vendéglőlánc ínyencségeit, amit a fajvédő csoport vezetője, Vlagyiszlav Pozdnyjakov kikért magának.

Ezt követően követői, akik egyébként több tíz ezren vannak, fenyegetésekkel árasztották el az étteremhálózat vezetőségét - árulta el Konsztantyin Zimen a vállalat társtulajdonosa. Tulajdonostársával úgy gondolták, hogy vendégeket veszthetnek, ha rossz ízű politikai botrányba keverednek, ezért levették a reklámot a vendéglő honlapjáról, és bocsánatot kértek, amiért olyasmire vetemedtek, ami egyes oroszok szépérzékét sérti (még ha azok rasszisták is).

Helyettük a Tanuki sushi étteremlánc vette fel a kesztyűt, hasonló reklámot – egy fekete férfit és a fehér nőt megjelenítőt hirdetést - jelentetve meg a közösségi médiában, azzal a kommentárral, hogy továbbra is posztolni fognak gyönyörű embereket ábrázoló fotókat nemre, fajra, vallásra, szexuális identitásra való tekintet nélkül. Meg vannak győződve arról, hogy ezek a jellemzők nem határozzák meg ki, milyen személyiség. Emellett arra biztatták a Telegram közösségi oldal tulajdonosait és az orosz kommunikációs minisztériumot, hogy tiltsa ki a médiába a „Férfiállamot”.

 

Válaszul Pozdnyjakov azzal fenyegette meg a Tanukit, hogy lebénítja a szolgáltatását, ha nem vonja vissza a reklámjait és nem kér bocsánatot. Ezután a vendéglőlánc weboldala több órára lefagyott, miután a náci inlfuenszer követői tömegesen rendeltek az étteremlánctól ételeket, majd nem fizették ki azokat. Később a „vezér” arra kérte őket, hogy ezt hagyják abba, mert „egy jól ismert illető” arról tájékoztatta, hogy garázdaságért büntetőeljárás indulhat ellenük. Pozdnyjakov nők elleni gyűlöletkeltés miatt 2018-ban felfüggesztett büntetést kapott és a Vkontaktye közösségi portál 2020-ben kitiltotta oldalairól a „Férfiállamot”.