Kisida a Tokióban tartózkodó Nancy Pelosi amerikai házelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a rakétaindításokat azonnal le kellene állítani – írja az MTI.

Csütörtökön a japán védelmi miniszter azt közölte, hogy kínai rakéták csapódtak a tengerbe a Japán különleges gazdasági övezetéhez tartozó területen. A rakétákat a Tajvan körül éles lőszerekkel gyakorlatozó kínai hadsereg indította el. Ez volt az első olyan eset, amelyben kínai rakéták megsértették a japán tengeri gazdasági övezet határát, mely mindössze 370 kilométerre van Tajvantól.

Kisida és Pelosi találkozója után az amerikai házelnök azt hangsúlyozta: Kína nem fogja Tajvant elszigetelni azzal, hogy igyekszik megakadályozni, hogy amerikai tisztségviselők a szigetre látogassanak. Kiemelte, hogy a régióban tett látogatásának nem az volt a célja, hogy felborítsa a status quót, hanem hogy megőrizzék a békét a Tajvani-szorosban.

Megjegyezte, hogy a kínai kormánynak nem tetszik az, hogy az Egyesült Államok erős barátságot ápol Tajvannal. "Ez konszenzusos kétpárti ügy a képviselőházban és a szenátusban is, elsöprő támogatása van annak, hogy Tajvanon fennmaradjon a béke és a status quo" - mondta Pelosi.

Peking hevesen tiltakozott Pelosi szerdai tajvani látogatása ellen, Kína ugyanis a saját részének tekinti az 1949 óta önálló politikai vezetéssel bíró szigetet.

A washingtoni házelnök ismételten szóvá tette Tokióban, hogy ha az Egyesült Államok gazdasági érdekből nem emel szót a kínai emberi jogi helyzet miatt, akkor elveszíti mindenféle erkölcsi tekintélyét arra, hogy bárhol a világon kiálljon az emberi jogokért.

Pelosi az elmúlt napokban Szingapúrba, Malajziába, Tajvanra és Dél-Koreába látogatott el, ázsiai körútjának utolsó állomása volt Japán.

Újabb hadgyakorlatokkal ijesztget Kína

Újabb kínai harci repülőgépek és hadihajók lépték át péntek reggel a Tajvani-szorosnál húzódó "középvonalat" a sziget védelmi minisztériumának tájékoztatása szerint. A tárca részéről hozzátették: harckészültségben vannak, de nem akarnak háborút.

 

A kínai állami sajtó pénteken arról is beszámolt, hogy a gyakorlat keretében most először repültek át kínai rakéták a sziget fölött, amit azonban sem Pekingben, sem Tajpejben nem erősítettek meg hivatalosan. A japán kormány ugyanakkor arról számolt be, hogy kilenc rakétát érzékeltek, amelyek közül négy átrepült Tajvan felett. Kínában a hadsereghez közel álló nemzetvédelmi egyetem egyik professszora, Meng Hszieng-csing beszélt arról, hogy kínai rakéták átrepültek Tajvan felett olyan légtérben, amelyeket Tajpej amerikai Patriot rakétarendszerekkel véd. Meng hozzátette, hogy a mostani gyakorlatok közelítették meg a legjobban Tajvant, s egyúttal ez volt az első olyan hadgyakorlat, amely körülzárta a szigetet.

A tajpeji védelmi minisztérium provokációval vádolta a kínai erőket, és aláhúzta: nem akarnak eszkalációt, mindazonáltal repülőgépet, hajókat és rakétákat küldött a területre.

Jóllehet a Tajvani-szorost kettéválasztó középvonal nem tengeri határ, de olyan mezsgye, amelytől általában távol tartják magukat a kínai és tajvani repülőgépek egyaránt. Mindazonáltal nem ez az első eset az utóbbi években, hogy kínai repülőgépek átlépik ezt a vonalat.

Kína csütörtökön kezdte el azt a hadgyakorlatot, amellyel Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnökének tajvani látogatására kívánt reagálni. A sziget körül megrendezett katonai műveletek hat különböző zónában, egyes részeken a sziget partjaitól mindössze 20 km-es távolságra folynak, és a tervek szerint vasárnap érnek véget.

Peking hevesen tiltakozott Pelosi látogatása ellen, Kína ugyanis a saját részének tekinti az 1949 óta önálló politikai vezetéssel bíró szigetet.

Jóllehet az Egyesült Államok hivatalosan nem ismeri el Tajvant, Washington a sziget legnagyobb fegyverszállítója, Pelosi pedig kedden azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok - bár a status quo híve - "nem hagyja magára Tajvant".

Caj Jing-ven tajvani elnök csütörtök este kijelentette, hogy Tajpej nem fog konfliktust provokálni, de határozottan megvédi szuverenitását és nemzetbiztonságát.

"Tajvan sosem hátrált meg a kihívások elől" - hangoztatta Caj videóüzenetében. "Nyugodtak és észszerűek, nem pedig lobbanékonyak és provokatívak vagyunk, de mindemellett határozottak leszünk és nem hunyászkodunk meg" - húzta alá.