Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

„A tálibokat az amerikai törvények terrorista szervezetként szankcionálják, és a veszélyes szervezetekre vonatkozó irányelveink értelmében kitiltottuk őket szolgáltatásainkból. Ez azt jelenti, hogy eltávolítjuk a tálibok által vagy nevében fenntartott fiókokat, és megtiltjuk a dicséretüket, támogatásukat és képviseletüket” – mondta a Facebook szóvivője a BBC-nek.

Telex szerint a techvállalat azt is közölte, hogy egy dedikált, dari és pashtu anyanyelvű Afganisztán-szakértői csapat figyeli és segít beazonosítani "a platformon felmerülő problémákat". A Facebook azt is kiemelte, hogy a tiltás valamennyi platformjára vonatkozik, beleértve a legnagyobb közösségi oldalt, valamint az Instagramot és a WhatsAppot is.

Sajtóinformációk szerint a tálibok a Facebook üzenetküldő szolgáltatásán, a WhatsAppon keresztül szoktak kommunikálni egymással, illetve a lakossággal. A Facebook szóvivője a BBC-nek elmondta, hogy lépéseket fog tenni, ha az alkalmazáson olyan fiókokat talál, amelyek a csoporthoz kapcsolódnak.

A WhatsApp szóvivője a Vice-nak azt nyilatkozta, hogy akkor tesznek lépéseket, ha tudomást szereznek arról, hogy egy szankcionált személy vagy szervezet jelen lehet a WhatsAppon.

A Facebook platformjaival ellentétben a Twittert azonban továbbra is használhatja a terrorszervezet. A Telex szerint a BBC a Twitterhez intézett kérdésre válaszolva a vállalat szóvivője a platform erőszakos szervezetek és a gyűlöletkeltő magatartás elleni irányelveiket idézte, mely szerint letiltják azokat a személyeket vagy csoportokat, amelyek a terrorizmust vagy a civilek elleni erőszakot népszerűsítik, de arra nem adott választ, hogy a tálibok szóvivője miért használhatja még mindig a közösségi oldalt.

A szervezet szóvivője ugyanis itt értesítette csaknem 300 ezer követőjét arról, hogy a szervezet visszavette az ellenőrzést Afganisztán felett. Legutóbb hétfő délután posztolt arról, hogy urai a Kabulban kialakult helyzetnek.