Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Folyamatosan dönti meg a saját rekordjait a Tarom, Románia nemzeti légitársasága - adta hírül a Maszol. Az elmúlt év volt sorozatban a 13., amelyet veszteséggel zárt az állami vállalat. A negatív eredmény borítékolható volt, a koronavírus-járvány miatti utazási korlátozások ugyanis megbénították a légi közlekedést.

A Tarom árbevétele körülbelül a negyedére csökkent, a 2019-es 1,35 milliárd lejről 355 millióra. A cég vesztesége ellenben két és félszeresére nőtt, 169 millió lejről 439 millióra. Ez rekord: hányatott története során a Tarom még sosem termelt ekkora deficitet egy év alatt. A korábbi mélypontot a 2010-es év jelentette 332 millió lejes veszteséggel.

Az állami légitársaság utoljára 2007-ben volt nyereséges, azóta 2,3 milliárd lej veszteséget termelt, az elmúlt év végén az adósságállománya meghaladta az egymilliárd (72 milliárd forint) lejt. A Taromnál uralkodó kaotikus állapotokat hűen tükrözi, hogy öt év alatt immár a 13. vezérigazgatót fogyasztja a vállalat.

A jelenlegi menedzser a júniusban kinevezett Catalin Prunariu, az egyetlen román űrhajós, Dumitru Prunariu fia. A korábbi vezérigazgatók között tapasztalt üzletemberek is voltak – Christian Heinzmann, a luxemburgi állami légitársaság, a Luxair korábbi elnöke, illetve Werner Wilhelm Wolff, az Automobile Bavaria igazgatója –, ám ők sem tudták kimozdítani a kátyúból a Tarom szekerét. A legmozgalmasabb év 2019 volt a cégnél, amikor öten fordultak meg a vezérigazgatói székben.

Azért is repülnek

Normális esetben innen rövid és egyenes út vezetne a csődig, azonban a kormány ragaszkodik a Tarom életben tartásához. Catalin Drula szállításügyi miniszter fölöttébb optimista a repülő csődtömeg jövőjét illetően, szerinte legkésőbb 2025-ben már nyereséges lehet a működése. Ehhez csökkenteni kellene az alkalmazottak létszámát, belső átalakítást kellene végrehajtani, változtatni a járatok útvonalain és átalakítani a marketinget, véli a miniszter. Nem utolsósorban 150-200 millió eurós tőkeemelésre is szükség lenne, amihez az Európai Bizottság jóváhagyása szükséges.

Tavaly a Tarom már kapott egy 94 millió lejes támogatás a kormánytól, s érkezett volna egy 176 millió lejes gyorshitel is közpénzből, azonban ez ellen a Wizz Air keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságán, arra hivatkozva, hogy a segély ellenkezik a szabadpiaci esélyegyenlőség elvével. A cégvezetés becslései szerint az idei veszteség 230 millió lej lesz.