Tévesnek nevezte a német kormányszóvivő a Der Spiegel című hírmagazin vasárnap közölt értesülését, amely szerint Angela Merkel német kancellár azt javasolja, hogy az Európai Unió valamennyi tagországának állam- és kormányfője bojkottálja a nyári labdarúgó Európa-bajnokság (Eb) ukrajnai rendezvényeit, ha nem engedik szabadon Julija Timosenko bebörtönzött volt ukrán miniszterelnököt - írta az MTI.

A hetilap vasárnap megjelent számában közölt beszámoló szerint a berlini vezetés úgy látja, hogy az uniós szintű bojkott kilátása nagyobb hatást fejthet ki Kijevre, mint a tagországok egyéni lépései. Az Eb-t Ukrajnával közösen rendező Lengyelország azonban kifogásolja a német kezdeményezést. Varsó szerint fenn kell tartani a kapcsolatot az ukrán vezetéssel, Donald Tusk miniszterelnök már közölte is Merkellel, hogy elutasítja a bojkottot - írta a Der Spiegel.

Steffen Seibert kormányszóvivő a dpa német hírügynökségnek cáfolta az értesülést. A kancellár "nem szorgalmazza az Eb ukrajnai rendezvényeinek uniós szintű politikai bojkottját" - hangsúlyozta. Merkel röviddel az esetleges utazás előtt dönt majd arról, hogy ellátogat-e Ukrajnába az Eb ideje alatt - tette hozzá.

Előzőleg az Európai Bizottság Timosenko bebörtönzése miatt úgy döntött, hogy testületileg távol marad az Eb ukrajnai rendezvényeitől. Tíz államfő pedig az üggyel összefüggésben jelezte, hogy nem vesz részt a közép-európai államfők május közepére tervezett jaltai csúcstalálkozóján.

Julija Timosenkót tavaly októberben hét év szabadságvesztésre ítélték hivatali visszaélés miatt. Az 51 éves politikus súlyos porckorong-bántalmakkal küszködik. Ügyvédje szerint a napokban bántalmazták őt, amikor akarata ellenére kórházba szállították. Ukrán illetékesek ezt tagadták. A politikus jelenleg egy harkivi börtön foglya.