Az elmúlt időszakban mintegy 6500 kibertámadást intéztek ukrán minisztériumok és más fontos állami intézmények ellen - jelentette be Petro Porosenko elnök a Sputnik Polska tudósítása szerint. - Globális kihívással állunk szemben a biztonság területén, amelyet Oroszország állít az egész euroatlanti közösség elé - mondta az ukrán államfő.

Porosenko szerint a hackerek öt minisztérium internetes oldalát és 31 más közintézmény informatikai rendszerét támadták meg. Egyebek mellett megbénították az állami adóhatóság és a pénzügyminisztérium hálózatát is. Olyan számítástechnikai rendszereket is célba vettek, amelyekben naponta 150 ezer műveletet hajtanak végre.

Az elnök szavaiból kiderült, hogy ismételt támadások érték a nemzeti vasúti fuvarozási vállalat internetes oldalait. Erről december közepén a szervezet elnöke, egy lengyel menedzser, Wojciech Balczun tett jelentést. Az államfő kijelentette, hogy a szálak az oroszokhoz vezetnek.