Az infláció 11,2 százalék volt éves szinten a múlt hónapban a februári 12,4 százalék és a januári 12,8 százalék után. Havi szinten nem volt változás márciusban. Egy éve márciusban az infláció 3,2 százalék volt éves összevetésben. A szerb jegybank inflációs célja 4 százalék, plusz/mínusz 1,5 százalék.

A szerb központi bank éppen az infláció mérséklődésére hivatkozva nem változtatott az alapkamaton csütörtökön, amikor a rátát 11,75 százalékon tartotta. Ezzel már a második egymást követő hónapban nem változott a kamatszinten, miután tavaly június óta nyolcszor döntöttek kamatnövelésről. Előzőleg a szerb jegybank elsősorban attól tartva növelt kamatot, hogy a magas infláció akár tovább emelkedhet részben az igen gyenge tavalyi gabonatermés miatt.

A szerb bruttó hazai termék (GDP) 1,9 százalékkal csökkent tavaly a balkáni ország statisztikai hivatalának nem végleges számításai szerint. Az idei költségvetés 2 százalékos gazdasági növekedéssel számol, a GDP-arányos államháztartási hiányt 3,3 százalékban állapították meg.

Az ország tavalyi GDP-arányos államháztartási hiánya 6,2 százalék körüli volt. A kormány azt vállalta, hogy a hiányt 2014-ben a GDP 1,9 százalékára, 2015-ben 1 százalékra szorítja le.

A szerb államadósság tavaly a GDP mintegy 60 százalékára nőtt. A kormány azt tervezi, hogy az államadósság a hazai össztermék 65,2 százaléka lesz 2013-ban, majd a jövő évtől kezdve csökken.