Legalább ezer ember meghalt és több mint ezerötszázan megsérültek egy 6,1-es erősségű földrengésben és az azt követő földcsuszamlásokban Afganisztánban. A helyi idő szerint szerda hajnalban kitörő földrengés idején sokan aludtak, az instabil, vagy hanyagul felépített ház pedig egyszerűen összeomlott.

A tálib kormány vezetője, Haibatullah Akhundzada szerint az áldozatok száma tovább emelkedhet és több száz ház vált lakhatatlanná. A rengésben több mobilhálózatot biztosító torony is megsérült, emiatt a kommunikáció is nehézkes: sokan még délután sem tudják, a hozzátartozóik élnek-e még.

Kelet-Afganisztánban súlyos károkat okozott a földrengés.
Kelet-Afganisztánban súlyos károkat okozott a földrengés. (AFP)

A mentőcsapatok továbbra is keresik a romok alatt rekedt túlélőket. A félreeső falvakba azonban ők sem jutnak el, ezért az elhagyatottabb környékekre más településekről érkezők igyekeznek segíteni. Egy, a BBC-nek nyilatkozó afgán farmer azt mondta, egymaga negyven holttestet talált, többségük gyerek. A sérülteket helikopterekkel viszik kórházba, de a kelet-afganisztáni kórházak nem tudnak megküzdeni a katasztrófa okozta sérüléshullámmal, mert sok orvos is a földrengés áldozatául esett.

A rengés epicentruma a 160 ezer lakosú Khost várostól 44 kilométerre volt. Ez közel fekszik a pakisztáni határhoz, és a határ túloldalán is érezhetőek voltak a hullámok, sőt, még Indiában is érezni lehetett. Afganisztánban húsz éve nem volt ennyi halálos áldozatot követelő földrengés. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport