Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kínai statisztikai hivatal szombati adatai szerint az augusztusi iparitermelés-növekedés 6,9 százalékra lassult éves összevetésben a júliusi 9 százalékos bővülés után, ez pedig elég volt hozzá, hogy hétfőn 96,21 dollárra csökkenjen a Brent olaj hordónkénti ára és 90,63 dollárra a WTI olaj hordónkénti ára.

"A nehézkes világszintű gazdasági növekedés miatt globálisan csökken az olajkereslet növekedésének mértéke" - nyilatkozta Varga Tamás, a PVM brókercég elemzője a Reuters hírügynökségnek. Varga Tamás hozzátette, hogy a közel-keleti, az észak-afrikai és az oroszországi-ukrajnai problémák nem okoztak gondot az olajellátásban.

Líbiában az olajkitermelés szintje októberben elérheti a napi 1 millió hordót, pedig négy hónappal ezelőtt még gyakorlatilag nulla volt az ország kőolajexportja. Ez jelentősebb termelési feleslegnek számít a mostani helyzetben.

Előző héten több arab állam olajügyi minisztere is találkozott egymással, és megvitatták az olajpiaci helyzetet, de véleményük szerint a Kőolaj-exportáló Országok Nemzetközi Szervezete (OPEC) addig nem lép közbe, míg 85 dollár felett van az olaj hordónkénti ára.

Hétfő este a határidős piacon a Brent olaj hordónkénti ára októberi szállításra 0,19 százalékos napi csökkenés után 96,93 dollár volt, a WTI olaj hordónkénti ára viszont 0,10 százalékos napi drágulás miatt 92,36 dollárra nőtt.