A Cerberus Capital tőketársaságé 5,5 milliárd eurót ad az évek óta veszteséges Chrysler Group négyötödéért – erősítette meg a ma reggeli sajtóhíreket a DaimlerChrysler közleménye. Az árajánlat valamivel jobb, mint a korábban elhangzott egyetlen összeg: a Kirk Kerkorian mágnás kezében lévő Tracinda 4,5 milliárd dollárt ajánlott a kilenc évvel ezelőtt 36 milliárdért a Daimler kezébe került, tavaly közel 1,5 milliárd dollár veszteséget elszenvedett társaságért, ám ezt az eladó elutasította. A Chrysler további vevőjelöltjeiként a kanadai Magna International autóalkatrész-gyártót és a Blackstone Group magántőke-társaságot tartották számon. Az értékesítés várakozások szerint 3-4 milliárd euróval kurtítja meg a DaimlerChysler idei profitját – a cégnek egyebek mellett 650 millió eurót kell fordítania az amerikai ágazat hosszú távú kötelezettségeinek fedezésére. A bejelentés hírére 7,8 százalékkal ugrott meg a német nagyvállalat részvényeinek tőzsdei jegyzése, és még akkor is 5 százalékos pluszban állt, amikor már a normál napi kereskedés háromszorosát bonyolították le velük a befektetők. A New York-i Cerberusnak jelentős magántőke- és hedge-fund befektetési gyakorlata van és az általa vezetett konzorcium nemrégen vásárolt 51 százalékos tulajdont a General Motors pénzügyi finanszírozási részlegében, a GMAC-ben. Mindez azonban kevés lehet, ha nem tudja fenntartani az UAW szakszervezettel egyelőre jónak tűnő kapcsolatát. A Chryslernek 18 milliárd dollár nyugdíj- és egészségbiztosítási kötelezettsége van az UAW által képviselt dogozói felé, s a szakszervezet korábban közölte, hogy erős szakmai tulajdonost akar látni a Chryslerben, nem támogatja, hogy a cég pénzügyi befektető kezébe kerüljön. A munkavállalói érdekképviseleteknek ugyanis tele van a hócipőjük az olyan tulajdonosokkal, akik brutális költségcsökkentéseiket előszeretettel kezdik a dolgozók jelentős részének kirúgásával. Ezt a véleményüket most azért változtatták meg, mert az eladó és a vevő vállalta e kötelezettség teljesítését. A bibi az lehet, hogy a jelenleg érvénybe lévő kollektív szerződés szeptemberben lejár.
QP | Quality Placement