Több mint fél millió fiatal fejezi be tanulmányait június végén Lengyelországban, és vág neki munkát keresni - de az esélyei igen rosszak. A Dziennik Gazeta Prawna, a vezető varsói gazdasági napilap emlékeztet arra, hogy március végén a regisztrált munkanélküliek közül közel 236 ezer rendelkezett felsőfokú képesítéssel - 9,9 ezerrel több, mint a tavalyi év végén. Ez azt jelenti, hogy átlagosan minden kilencedik állástalan diplomás, ráadásul meglepő módon a nagyvárosokban az átlagosnál rosszabb a helyzetük, ami Varsóban a legtragikusabb: 44,8 ezer fővárosi munkanélküliből 10,7 ezernek volt felsőfokú képzettsége.

Erről részben az egyetemi-főiskolai végzettséggel rendelkezők egyre növekvő száma tehet - az aktív korú lengyeleknek már 27 százaléka rendelkezik diplomával, ami 11 százalékkal több a 9 évvel ezelőttinél. Piotr Rogowiecki, a munkaadók szövetségének szakértője szerint azonban a probléma része az is, hogy a felsőoktatás elárasztja a munkaerőpicot olyan végzettségűekkel, akikre nincs, vagy nem ilyen számban van szükség. Így nemcsak szociológusokból, történészekből, politológusokból van "túltermelés", de marketingesekből és menedzserekből is. A szakértők szerint bajok vannak az oktatás színvonalával is, és azzal, hogy a kibocsátott diákok csak elméleti tudással vannak felvértezve.

Mieczys³aw Kabaj, a munkaügyi intézet professzorának számításai szerint 100 ezer új munkahelyből 30 ezer esik a felsőbb végzettségűekre, így a következő öt évben kétmillió új munkahelyet kellene teremteni ahhoz, hogy ne romoljon tovább a helyzet. Idén a tavalyihoz hasonlóan 110 ezer végzős számíthat státusra, 30 ezren kaphatnak támogatást saját vállalkozás indításához, mintegy 100 ezret szív fel a gazdaság a szürke zónájával együtt, és egy rész hozzájuthat a 150 ezer nyugdíjba vonuló felszabaduló munkahelyéhez. A szakértők azzal számolnak, hogy így is minimum 110 ezer frissen végzett marad állás nélkül.