Amennyiben a hőmérséklet lecsökken, a fűtési idény megkezdésének az elhalasztása azt eredményezné, hogy a polgárok kénytelenek lennének a villanyáram felé fordulni, így annak a fogyasztása jelentősen nőne – mondta Dejan Stojanović, a szerbiai hőerőtelepeket tömörítő egyesület elnöke a vajdasági Szabad Magyar Szó tudósítása szerint.

Az egyesület elnöke elmondta, hogy a fűtési idény hivatalosan október 15-én kezdődik, s a hőerőtelepeknek október elsejéig be kell fejezniük a javításokat. Erről írásban be is kell számolniuk.

Kihívások lesznek

Kihívásokkal teli idény vár ránk. A hőszolgáltatók képviselőinek találkozóján elhangzott, hogy a fűtési idény megkezdésére biztosítva van az elegendő energiaforrás: a földgázkészlet egyharmada az udvarnoki és a magyarországi tárolóban van. A fűtési idény elindulásával nem lesz gond.

Amennyiben egy, két vagy három napon keresztül a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 Celsius-fok alatt lesz, akkor a fűtési idény korábban, vagyis október elsején is kezdődhet. Szerbiában harminchat hőerőtelep működik gázzal, s ebből tizenhat nem is tud más energiahordozóval működni, így az említett tizenhat szolgáltatónak muszáj biztosítani a gázt.

Nagy a tartozás

A fűtőolaj ára hatvanöt százalékkal nőtt a tavalyi árhoz képest: a hatvan hőerőtelep közül tizenhárom nem adott át áremelési kérelmet, a többiek viszont ezt megtették, s eddig 13-at vagy 14-et elfogadtak.

Az emelések két százaléktól indulnak, de van olyan cég is, amely 38 százalékos áremelést kért. Az áremelésről az önkormányzatok döntenek. A fogyasztók jelenleg 15 milliárd dinárral tartoznak a hőerőtelepeknek.