A Kantar brit multinacionális piackutató csoporthoz tartozó Emnid közvélemény-kutató társaság adatai szerint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) országos választói támogatottsága 2017 májusa óta először ismét 28 százalékon áll, a december elején mért 27 százalékhoz képest egy százalékponttal, a Bundestag-választáson elért 25,7 százalékhoz képest pedig 2,3 százalékponttal erősödve - írja az MTI.

A szociáldemokraták így már ugyanúgy nagyságrendi különbséggel vezetik a Bundestag pártjainak népszerűségi rangsorát, mint a jobbközép CDU/CSU pártszövetség az előző kancellár, a CDU-s Angela Merkel 16 éves kormányzásának legnagyobb részében.

Az Emnid adatai szerint a CDU/CSU 21 százalékkal áll a második helyen, jelentősen elmaradva a szeptemberi választáson elért 24,1 százalékhoz képest.

A szociáldemokraták vezetőinek szándéka szerint ebben a felállásban nem is igen lesz változás a következő években. Erről beszélt az SPD új társelnöke, Lars Klingbeil a párt szombaton Berlinben tartott tisztújító kongresszusán, hangsúlyozva: úgy kell dolgozni, hogy az SPD hosszú távon a német politika első számú, meghatározó tényezője maradjon.

"Egyetlen Bundestag-győzelem nekem nem elég" - mondta kongresszusi beszédében Lars Klingbeil, aki 2017 decembere óta a pártigazgatói feladatokért felelős főtitkári tisztségben dolgozott, és így nagy szerepe volt a szociáldemokraták választási győzelmében.

A hagyományosan több, egymással gyakran hevesen vitázó irányzatra szabdalt párt belső viszonyaira utalva kiemelte, hogy a tartós siker legfőbb feltétele a választási kampányra elért egység megőrzése. Egyebek mellett a jobbközép, konzervatív irányultságú szociáldemokratákat összefogó Seeheimi kört (Seeheimer Kreis), a legfontosabbnak a gazdasági, társadalmi reformokat tartó, reform-szociáldemokrataként is jellemzett Berlini hálózat platformot (Netzwerk Berlin) és a párt balszárnyához tartozó ifjúsági szervezetet (Jusos) említve hangsúlyozta, hogy az SPD ugyan sokszínű, de nem lehet megosztott.

"Nem létezik a seeheimiek SPD-je, sem a baloldaliak SPD-je. Nem létezik a hálózatosok SPD-je vagy a Jusos SPD-je. Nem létezik a keleti, az északi, a déli vagy a nyugati SPD. Nem létezik a kormánypárti SPD, a nem kormánypárti SPD pedig végképp nem. Csak egy SPD van" - mondta a társelnöki tisztségbe a küldöttek 86,3 százalékának támogatásával megválasztott politikus. Hozzátette: pártjának az a dolga, hogy a szövetségi kormányt vezető erőként a lehető legjobbat érje el mindenben az országnak és az embereknek.

A másik társelnöki tisztségben 76,7 százalékos támogatottsággal megerősített Saskia Esken a beszédében kiemelte, hogy az SPD választási győzelme "a német párttörténet talán legnagyobb visszatérése". Mint mondta, ez a visszatérés a lehető legjobbkor történt, mert a húszas évek az újrakezdés, a haladás és "a szociáldemokrácia évtizede".

Ezért az SPD azzal a szándékkal fog neki a kormányzásnak, hogy "megváltoztatjuk az országot, megerősítjük és igazságosabbá tesszük" - mondta Saskia Esken, aki 2019 óta a szociáldemokraták társelnöke.

Nagy feladatokra készül az új kancellár

Erről beszélt a kongresszuson Olaf Scholz is, aki szerda óta Németország kancellárja, és az első szociáldemokrata kormányfő Gerhard Schröder 2005-ös bukása óta. Hangsúlyozta, hogy kormánya - az SPD, a balközép irányultságú Zöldek és a jobbközép irányultságú liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) koalíciója - "a haladás kormánya".

Mint mondta, kancellárként mindenekelőtt bizonyosságot akar adni az embereknek, hogy a nagy feladatok - például az éghajlatváltozás elleni küzdelem a gazdaság átalakításával vagy a digitalizálással - megoldhatók, és a változás mindenkinek jót jelenthet és hasznos lehet.

A haladás mellett a másik kulcsszó a tisztelet - jelezte Scholz, kifejtve: el akarja érni, hogy mindenki megkapja a teljesítményéért, munkájáért járó tiszteletet, és hogy mindenki tiszteletben tartsa a mások életmódját, életfelfogását.

A kancellár hangsúlyozta: a legfőbb cél, hogy a szociáldemokraták vezette koalíció a következő Bundestag-választáson is megkapja a felhatalmazást az ország vezetésére. "Mi akarjuk alakítani a húszas éveket" Németországban - mondta Olaf Scholz.