A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közölt végleges adatai szerint az egy évvel korábbihoz képest 0,8 százalékkal, az előző hónaphoz képest pedig 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak októberben, összhangban az elemzői várakozásokkal.

Szeptemberben éves összevetésben 0,7, havi szinten pedig 0,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. Utoljára két évvel ezelőtt, 2014 októberében fordult elő, hogy 0,8 százalékos inflációs rátát mérjenek, azóta rendre jóval alacsonyabb volt az áremelkedés üteme.

Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 0,7 százalékkal növekedett tavaly októberhez képest, havi összevetésben pedig 0,2 százalékkal emelkedett. Szeptemberben az éves összevetésű HICP 0,5 százalékra rúgott, havi összehasonlításban pedig stagnált.

Az adatok azt mutatják, hogy az euróövezet legnagyobb gazdaságában erősödik az árnyomás. Ez jó hír az Európai Központi Banknak, amely rendkívül laza monetáris politikájával igyekszik elérni a 2 százalékos éves célszámot. Az infláció gyorsulása ugyanakkor érvet ad azok kezébe, akik fellépnek a túlzottan megengedő pénzpolitika ellen, és az ECB vitatott kötvényvásárlási programjának visszafogását sürgetik. Ezek vezéralakja Jens Weidmann, a német központi bank elnöke.